Amint elérkezett a húsvéti vacsora órája, Jézus asztalhoz ült apostolaival együtt.
Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, és osszátok szét magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlőtő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.”
Azután kenyeret vett a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik.”
Lukács Evangéliuma 22, 14-20
Jézus az utolsó vacsorán szeretetének nagy jelét akarta bemutatni. Előre tudja, hogy ezután már a szenvedés következik, de nem csügged el, hanem az apostolokkal meg akarja ünnepelni az újszövetség lakomáját. Most már nem a bárány az áldozat, hanem Krisztus. Ő a pap, az oltár és az áldozati bárány.
Most már nem a bakok és a bikák vére engeszteli ki Istent, hanem szent Fiának áldott teste és vére. Ezen a vacsorán Krisztus előrevételezi saját életének áldozatát, amely végérvényesen kiengeszteli Istent a világgal, és lebontja a válaszfalat a pogányok és a választott nép között.
Isten újszövetségi népéhez azok tartoznak, akik elfogadják életük Urának Krisztust, és szavaddá teszik magukat az Atyával és a Lélekkel való közreműködésre. Jézus ezen a vacsorán alapította meg az Oltáriszentséget, amely minden nap eledelünk, lelki forrásunk kell legyen.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda