Jézus egyszer így korholta a farizeusokat:
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni.
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tengert és szárazföldet bejártok, hogy egyetlen pogányt megtérítsetek, és ha megtért, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább, mint magatokat.
Jaj, nektek, vak vezetők! Azt mondjátok: „Ha valaki a templomra esküszik, az semmi; ha azonban a templom aranyára esküszik, az kötelez.” Ti, esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat?
– Továbbá azt mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha a rajta lévő áldozati ajándékra esküszik, az kötelez.” – Ti, vakok! Hát mi nagyobb: az áldozati ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik, az esküszik az oltárra és mindarra, ami rajta van. Aki a templomra esküszik, az esküszik a templomra és arra, aki ott lakik. Végül aki az égre esküszik, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki a trónon ül.
Máté Evangéliuma 23, 13-22
Elégedetelenségünket különböző módon szoktuk kifejezni. Egyesek azzal fejezik ki elégedetlenségüket másokkal szemben, hogy kerülik őket, illetve kerülik a társalgást, a találkozást velük. Ha másoknál szóba kerül az illető személy, akkor rosszat mondanak róla, illetve panaszkodnak a részükről tapasztalt élmények, történések miatt. Mások ezt úgy fejezik ki, hogy megdorgálják a másikat, vagy lehordják őt a fekete földig.
Jézus sajátos módon fogalmazta meg elégedetlenségét a farizeusokkal és írástudókkal szemben. Jajj-okban fordul feléjük, ezekkel fejezi ki nem-teszését velük szemben. A jajj-ait meg is indokolja. Az első kifogása velük szemben, hogy megnehezítik másoknak a mennybe jutást. Talán úgy viselkedtek, hogy modorukkal, cselekedeteikkel megbotránkoztattak másokat. Ezáltal még jobban eltávolították őket Istentől. A keresztény is kell ügyeljen, hogy hogyan viselkedik a társadalomban, mert lehet, hogy a viselkedése alapján közelebb hozza az embereket Istenhez, vagy esetleg még jobban eltávolítja őket.
Dolgoznak, de esztelenül. Ezer kilométereket tesznek meg egyetlen lélek megnyeréséért, de utána annak is még jobban megnehezítik az életét. Missziójukat kényszeredetten teljesítették. Nem a szabadság vezette őket cselekedeteikben, hanem a teljesítmény-kényszer. Anzelm Grün figyelmeztet, hogy ha valaki túlhajszolja magát, ez előbb-utóbb megbetegszik. A kényszer miatt, csak a teljesítményre figyeltek, nem a küldetésre, a megtérített személyére.
Utolsó sorban pedig az értékek felcserélését hozza fel indoknak ellenük. Az aranyat többre tartották, mint a Templomot. Az anyagi javakat többre becsülték az erkölcsi, isteni javaknál.
Sajnos az értékek felcserélése ma sem újdonság. Az emberek lelkük igényét vasárnap nem a templomban elégítik ki, hanem a plázákban. Ezek a plázák a posztmodern ember templomai, szentélyei. Itt hódolnak a kényelem, a pénz, a pazarlás isteneinek. A pláza majmolja a vallást. Néha az Egyház is utánozza a pláza kultúráját, szubtilis haszonkalkulációjának spiritualitásában. És ebben a művilágban, hybrid pótélményekben a keresztény pont ugyanolyan jól érzi magát, mint az újpogány. Istent plázásitják, a gyorsétermek stílusát követve gyorsan fogyasztják, majd elfelejtik. Ennek a konszumidióta világnak mond nem-et Krisztus, amikor az isteni és az emberi értékek felcserélése miatt emelte fel hangját. Istent nem lehet csecsebecsékkel, mesterséges fényekkel, műélményekkel helyettesíteni.
Ft. Ráduly István Zsolt