Abban az időben amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?”
Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Máté Evangéliuma 22, 34-40
A főparancsolat olyan, mint egy háromlábú szék. Először Istennel való kapcsolatunkat szabályozza, másodszor embertársunkkal való kapcsolatunkat, és utolsó sorban önmagunkoz való viszonyulásunkat. Ha ezekből egy is hiányzik, akkor nem teljes a mi szeretetünk.
János első levelében tisztáza a főparancsolat második részét, amely arra hivatkozik, hogy nem lehet úgy szereteni Istent, hogy közben nem szeretjük embertársunkat (1 Jn 4, 20). A főparancsolat minden egyes része összefügg egymással, tehát szükséges önmagunk helyes szeretete is. Ha önmagunkat nem becsüljük eléggé, akkor embertársainkkal való viszonyunk is állandóan kihívást fog jelenteni számunkra, illetve hiányos lesz.
A törvénytudó azonban még nem sejthette, hogy Jézus másképpen közelíti meg a felebarátra vonatkozó kérdést. Az akkori gondolkodásban csak a honfitárs, a hittestvér számított felebarátnak. Majd később fejti ki Jézus az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédében, hogy ki valójában a mi felebarátunk, illetve az Ő olvasatában ki számít felebarátnak.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda