Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk:
„Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek.
Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon.
Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Lukács Evangéliuma 11, 29-32
Jézus összefüggésbe hozza a csodákat a hittel. A názáretiek, jeruzsálemiek, kafarnaumiak nem hittek Jézus istenségében. Sokan csak testi bajaikra kerestek gyógyulást, de nem hittek Jézusban.
Ezt a fajta hozzállást ítéli el Jézus. A csoda kell, de a csoda szerzőjét nem fogadják el. Egy szkrizofrén állapotot elemez, amely a kor emberének a látlelete. Ha ugyanazokat a csodákat látták volna a niniveiek, akkor bűnbánatot tartottak volna, de korának emberei már csak a csodára kíváncsiak. Istent úgy kezelik, mint egy automatát, aki kielégíti vágyaikat, szeszélyeiket. De nem kérnek a Vele való élő kapcsolatból, nem kíváncsiak a személyére és üdvözítő tervére.
A csoda kell, de Krisztus már nem. És hit nélkül a csodák sem működhentnek, mert pontosan az a lényegük, hogy kiváltják a csodálkozást, az istenfélelmet, a vágyat, hogy jobban megismerjük Istent és akit küldött.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda