Abban az időben összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. 
Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan, kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?”
Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: »Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok.« Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: „Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná.
Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.
Márk Evangéliuma 7,1-8.14-15.21-23
Jézus képmutatóknak nevezi kortársait. A szó a hypokritész szóból ered, amely a színházi életből kölcsönzött műszó, és a szentírásban az írások hamis értelmezőire, illetve azokra alkalmazták, akik visszaéltek felelősségükkel. Jézus azért feddte meg őket, mert visszaéltek lelki, szellemi hatalmukkal és csak az üres külsőségekkel foglalkoztak.
Gondosan ügyeltek a külső tisztaságra, de lelkük tele volt mindenféle bűnözéssel. Még azt is pontosan meghatározták, hogy hogyan kell a kezet helyesen megtisztítani, és aprólékosan betartották a tisztasági törvényeket.
Ezek a tisztasági szabályok azonban sehogy sem tudták biztosítani a lelki tisztaságot. Egyesek túlzásba vitték ezeket, de nem törekedtek a belső megújulásra. A változást külső tényezőkhöz kötötték, de nem foglalkoztak azzal, ami a lelket szebbé, jobbá teszik.
Jézus világosan leírja, hogy melyek azok az igazi tényezők, amelyek beszennyezik a lelket, és ártalmasak az emberi lélekre. Egy bűn-listát sorol fel, amelyek a bűnnek, bűnözésnek a forrásai.
Szent Pál a galatákhoz írt levelében ezeknek a fordítottjáról beszél, amikor a Lélek gyümölcseit sorakoztatja fel: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom (Gal 5, 22; 23). Jézus is ezeket ajánlja azoknak, akik valóban tiszták akarnak maradni. Ezek nélkül csak becsapjuk önmagunkat, de igazi lelki fejlődést soha nem tudunk elérni. Ezek azok a tényezők, amelyek valóban tisztán tartják az emberi lelket.
Jézus más megközelítésbe helyezi a tisztaság kérdését. Számára az igazi tisztaság szív mélyéről érkezik. Ha szavaink, gondolataink, érzésinek tiszták, akkor könnyebben ellen tudunk állni a tisztátalanság kísértéseinek.
Nem annyira az a fontos, hogy mit látunk, mit mutatnak meg, mint az, hogy hogyan tudunk ellenállni a kísértéseknek, a tisztátalanság veszélyeinek.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda