Lázár beteg volt Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában. Ez a Mária kente meg az Urat mirhával, és törölte meg lábait a hajával. A beteg Lázár, az ő testvérük volt.
A két leánytestvér megüzente Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, azután így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába?”
A tanítványok ezt mondták neki: „Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és te megint odamégy?” Jézus ezt felelte: „Nem tizenkét órája van a nappalnak? Aki nappal jár, nem botlik el, mert látja a világ világosságát. De aki éjszaka jár, elbotlik, mert hiányzik belőle a világosság.” Ezt mondta, azután hozzátette: „Lázár, a mi barátunk elaludt. De én megyek és fölkeltem.” A tanítványok így szóltak: „Uram, ha elaludt, akkor meggyógyul.”
Jézus Lázár haláláról beszélt, ők azonban azt hitték, hogy az álomba merülésre gondol. Erre Jézus nyíltan megmondta nekik: „Lázár meghalt. És hogy nem voltam ott, örömömre szolgál miattatok, hogy higgyetek. Most azonban induljunk hozzá!” Tamás, akinek Iker volt a mellékneve, így szólt tanítványtársaihoz: „Menjünk, és haljunk meg mi is vele együtt!” Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Betánia Jeruzsálem közelében volt, mintegy tizenöt stádiumra (fél óra járásnyira). Így sok zsidó jött Máriához és Mártához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.
Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni!” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”
Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!”
E szavak után elment és hívta a testvérét, Máriát. Halkan odaszólt neki: „Megjött a Mester, és hív téged!” Ennek hallatára ő rögtön fölkelt, és Jézushoz sietett. Jézus ugyanis még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Mártával találkozott.
A zsidók pedig, akik Máriával együtt a házban voltak és vigasztalták őt, amikor látták, hogy Mária gyorsan fölkel és kimegy, utána siettek. Azt gondolták, hogy a sírhoz megy, hogy ott kisírja magát. Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta őt, e szavakkal borult lábaihoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!”
Mikor Jézus látta, hogy Mária sír, és hogy a vele jött zsidók is sírnak, lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: ,Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttél engem!”
E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok fel, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.
János Evangéliuma 11, 1-45
– „Uram, ha itt lettél volna, a testvérem nem halt volna meg!”
Ez a mondat az emberi fájdalom egyik legerőteljesebb kifejezése, ugyanakkor a választ kereső hit kiáltása is. Márta és Mária kiáltása ez testvérük, Lázár halála után. Ma a Szentírás egyik legmegrendítőbb jelenetével találkozunk: Lázár halálával és azzal, ahogyan testvérei Jézussal találkoznak. Márta és Mária nem rejteget semmit. Nem használnak szép szavakat, nem tettetik magukat erősnek. Egyenesen azt mondják Jézusnak: „Uram, ha itt lettél volna…” Ez olyan ima, mint a miénk. Hányszor mondjuk mi is:
– Uram, miért nem avatkoztál közbe?
– Miért nem voltál ott, amikor szükségem volt rád?
– Miért késtél?
Ez a szentírási szakasz valami nagyon mély dologra tanít: Isten elfogadja a fájdalommal teli imánkat, még azt is, amely szemrehányásnak tűnik. Márta és Mária hisznek, és mégis sírnak. A hit nem azt jelenti, hogy nem szenvedünk. Nem azt jelenti, hogy nem teszünk fel kérdéseket. Jézus sem dorgálja meg őket, amikor látja fájdalmukat. Nem mondja nekik: „Ne sírjatok!” Éppen ellenkezőleg – az evangélium azt mondja: Jézus könnyekre fakadt. Ez rendkívüli kinyilatkoztatás: a mi Istenünk nem közönyös. Nem hideg. Velünk együtt sír. Jézus nem indul el azonnal, amikor hallja, hogy Lázár beteg. Úgy tűnik, késik. De az Ő késlekedése nem közömbösség. Sokszor a mi életünkben is:
– Imádkozunk, és nem kapunk azonnal választ!
– Várunk, és nem értjük!
– Azt hisszük, Isten nincs jelen!
De ez az evangélium világosan elmondja: Isten soha nem késik ok nélkül. Ami számunkra végnek tűnik, az Nála egy nagyobb mű kezdete. A Mártával folytatott párbeszédben Jézus kimondja az egyik legerőteljesebb igazságot: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” Nem csak azt mondja, hogy életet ad. Azt mondja, hogy Ő maga az élet. Ez mindent megváltoztat: a halál többé nem az utolsó szó, a szenvedés nem végállomás, a sír nem végleges lezárás. A sírnál Jézus így kiált:
– Lázár, jöjj ki!
Nem általános szót mond. Nevén szólítja. Ugyanígy tesz velünk is: bűnben, kétségbeesésben, lelki fáradtságban. Nevünkön szólít, és életre hív. Talán a mi szívünkben is ott él egy „ha itt lettél volna…”, egy veszteség, egy seb, egy meg nem hallgatott ima. Az evangélium ma nem ad minden magyarázatot. De valami sokkal fontosabbat ad: Krisztus jelenlétét. Ő nem ígér könnyek nélküli életet. De azt ígéri, hogy egyik könny sem értelmetlen.
A nagyböjtben meghívást kapunk egy lépésre: a szemrehányástól a bizalom felé, a fájdalomtól a remény felé. Még ha néha ezt mondjuk is: „Uram, ha itt lettél volna…”, a hit segít hozzátenni: „De most is tudom, hogy Te itt vagy.”
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda