Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut.
Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: »Békesség e háznak!« Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«”
Lukács Evangéliuma 10,1-9
„Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé…” (Lk 10,3–4)
Jézus szavai első hallásra szinte nyugtalanítóak. Nem biztató képet fest a küldetésről. Nem azt mondja: „erősek lesztek”, „védettek lesztek”, vagy „mindenki örömmel fogad majd titeket”. Ellenkezőleg: bárányokként küldi tanítványait a farkasok közé. A keresztény küldetés kezdettől fogva magában hordozza a kiszolgáltatottság tapasztalatát.
A bárány nem védekezik, nem támad, nem uralkodik. Jelenléte önmagában üzenet: szelídség, ártatlanság és bizalom. Jézus ezzel azt tanítja, hogy az evangélium nem erővel terjed. Isten országa nem hangos győzelmekben, hanem csendes jelenlétben növekszik. A lelkipásztor — és minden keresztény — akkor válik hitelessé, amikor nem hatalomból, hanem Krisztus lelkületéből él.
A második mondat még radikálisabb: „Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut.” Mintha Jézus elvenné a biztonság minden látható formáját. Pedig valójában szabaddá tesz. Aki túl sok biztosítékot visz magával, könnyen saját erejében kezd bízni. Aki viszont szegényen indul útnak, nap mint nap megtapasztalja, hogy Isten gondoskodik róla — gyakran emberek jóságán keresztül.
A mai világ sokszor nem ellenséges, inkább közömbös. Nem támad, hanem nem figyel. Ebben a közegben a keresztény tanúságtétel nem hangos szavakkal kezdődik, hanem jelenléttel: meghallgatással, türelemmel, irgalommal. A bárány ereje éppen abban áll, hogy nem hasonul a farkasok világához.
Ez az evangéliumi rész különösen megszólítja a lelkipásztort. Néha kísértés, hogy eredményekben, szervezettségben vagy emberi elismerésben keressük a szolgálat sikerét. Jézus azonban arra emlékeztet: a küldetés gyümölcse nem a mi teljesítményünk, hanem Isten munkája az emberek szívében. A pap nem megváltó, hanem jel — Krisztus jelenlétének törékeny jele.
Talán éppen akkor történik a legtöbb kegyelem, amikor gyengének érezzük magunkat. Amikor már nem tudunk mást tenni, csak jelen lenni, imádkozni és rábízni az embereket Istenre. A bárány útja nem a kudarc útja, hanem a kereszt útja — és a kereszt mindig a feltámadás felé vezet.
Imádság
Urunk, taníts meg bennünket úgy indulni útnak, hogy ne önmagunkban bízzunk. Add, hogy szelídségünk ne gyengeség legyen, hanem a Te erőd jele. Amikor kevésnek érezzük magunkat, emlékeztess arra, hogy Te küldesz minket, és ahol Te küldesz, ott Te már jelen vagy. Ámen.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda