Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. 
Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik. Így kezdte tanítását:
„Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették.
Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!”
Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla:
Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek.”
Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét.
Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt.
Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”
Márk Evangéliuma 4, 1-20
Izaiás próféta szavai (Iz 6, 9-10; Mk 4, 12) az Újszövetségben Jézus szavaiban is visszaköszönnek. Az eredeti szövegben Isten Izaiásnak mondja, hogy menjen a néphez, de azok szívét, szemét és fülét, mintegy szándékosan, elzárják az értelem elől. Ez a keményszívűségre, a lelki vakságra és süketségre utal, amikor az emberek ugyan hallják és látják Isten üzenetét, de nem akarják azt megérteni, elfogadni, s így nem jutnak el a megtérésre és a bűnbocsánatra.
A magyar közmondások és a keresztény hagyomány is ismeri ezt a gondolatot: „Hiába beszélsz a falnak”. Ezek is azt fejezik ki, hogy nem elég csak látni vagy hallani, a megértéshez és a változáshoz belső nyitottság is szükséges.
Az idézet ma is aktuális. Sokszor találkozunk azzal a jelenséggel, hogy valaki kívülről figyel, hallgat, de nem hajlandó igazán odafigyelni vagy megérteni a mondanivalót, mert nem akar változni. A magyar nép bölcsessége szerint: „Aki nem akar, azt nem lehet megtanítani.” Az idézet figyelmeztet, hogy legyünk nyitott szívűek és értelműek, mert csak így kaphatunk bocsánatot és lelki megújulást.
„Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek” (Iz 6,9-10; Mk 4, 12) mondat a lelki vakság és süketség veszélyére figyelmeztet. A teljes megértéshez nem elég a fizikai érzékelés; szükség van a szív és az értelem nyitottságára is, hogy valódi változás, megtérés és megbocsátás születhessen.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda