Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat:
„Jaj, nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek velük: azok megölték őket, ti meg sírt készítetek nekik.
Nem hiába mondja Isten bölcsessége: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk. Némelyeket közülük megölnek, másokat üldözni fognak.
E nemzedéknek számot kell adnia minden próféta véréről, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől egészen Zakariás véréig, akit az oltár és a templomépület között megöltek. Igenis, mondom nektek: felelősségre vonják mindezért ezt a nemzedéket.
Jaj, nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.”
Amikor ezeket elmondta nekik, az írástudók és a farizeusok nagy felháborodásukban különféle kérdésekkel kezdték faggatni. Azon fondorkodtak, hogy rajtakapják valami olyan kijelentésén, amellyel vádolhatják.
Lukács Evangéliuma 11, 47-54
Jézus rámutat arra a farizeusi és írástudói képmutatásra, amely a hősöket használta fel arra, hogy magának előnyöket szerezhessen. Ez a politikai fogás nem vet jó fényt személyükre, mert nem az élő prófétákra, és Isten végső kinyilatkoztatására hallgatnak, hanem inkább saját terveiket biztosították be.
Az új nemzedék sem jobb a réginél, mert csak látszólag tiszteli az ősöket és a prófétákat, de életvitelében más irányelvek mezsgyéjén él.
Ez a meghasonlás vezetett oda, hogy amíg elismerték a próféták érdemeit, tanítását, addig semmit sem változtattak a magatartásukon, így csak saját felmenőik példáját követték. Az írástudók pedig olyan tudás birtokában vannak, amely segíthetné az emberek közelebb kerülését Istenhez, de csak saját üdvösségükkel bajlódnak.
Ezek után próbára akarták tenni, de nem sikerült nekik. Jézus jól érzékelte, hogy az az intézmény, amely az emberek életének javításán kellett volna fáradozzon, próbálkozásában elbukott.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda