Búcsúbeszédében Jézus ezt mondotta tanítványainak:
„Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek: hová mégy? De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket.
Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek.
Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.”
János Evangéliuma 16,5-11
Jn 16, 7
Jézus búcsúbeszédében különös szavakat mond tanítványainak: „Jobb nektek, ha én elmegyek.” Emberileg ezt nehéz megérteni. Hogyan lehetne jobb a tanítványoknak, ha elveszítik Mesterüket? Hiszen mellette biztonságban érezték magukat, hallották szavait, látták csodáit, megtapasztalták szeretetét. Az elválás fájdalma bizonytalanságot és félelmet hozott számukra.
Jézus azonban tovább lát annál, amit az emberi szem érzékel. Az ő távozása nem elvesztést jelent, hanem új jelenlét kezdetét. A Vigasztaló, a Szentlélek eljövetele által Krisztus már nemcsak egy helyen lesz jelen, hanem minden hívő szívében. Amíg földi életében a tanítványok mellette jártak, Pünkösd után Krisztus bennük kezd élni.
A Szentlélek a Vigasztaló. Nem azért jön, hogy eltüntesse az élet keresztjeit, hanem hogy erőt adjon azok hordozásához. Sokszor mi is átéljük az apostolok érzését: Isten távolinak tűnik, imáinkra nem kapunk azonnali választ, és úgy érezzük, magunkra maradtunk. Pedig éppen ezekben a pillanatokban munkálkodik bennünk legmélyebben a Lélek. Csendesen vezet, bátorít, világosságot gyújt, és reményt ad.
Jézus távozása arra is megtanít, hogy a hit nem csupán látható dolgokra épül. A tanítványoknak meg kellett tanulniuk úgy szeretni Krisztust, hogy már nem látják őt testi szemükkel. Nekünk is ez a feladatunk: felismerni jelenlétét az Eucharisztiában, az Igében, a testvérben, a lelkiismeret halk szavában.
Milyen sokszor ragaszkodunk mi is ahhoz, amit megszoktunk, és félünk az elengedéstől! Pedig Isten néha éppen akkor készít valami mélyebbet, amikor valamit elveszítünk. Egy bezáruló ajtó mögött sokszor új kegyelem rejtőzik. A tanítványok számára a nagypéntek vereségnek tűnt, mégis ebből született meg a feltámadás és az Egyház élete.
A Vigasztaló ma is jelen van közöttünk. Ő ad békét a zaklatott szívnek, bátorságot a tanúságtételhez, és erőt a szeretethez. Jézus nem hagyott magunkra bennünket. Láthatatlanul talán még közelebb van hozzánk, mint valaha.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda
Ft. Ráduly