> Imalánc.ro – Igehirdetések
 
Igehirdetések
Atyátok Lelke szól majd belőletek

Atyátok Lelke szól majd belőletek

26. december, 2023Igehirdetések Atyátok Lelke szól majd belőletek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket.

Tovább

Láttuk az ő dicsőségét

Láttuk az ő dicsőségét

25. december, 2023Igehirdetések Láttuk az ő dicsőségét bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett.

Tovább

Nagy örömet adok tudtul nektek

Nagy örömet adok tudtul nektek

24. december, 2023Igehirdetések Nagy örömet adok tudtul nektek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Azokban a napokban történt, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quiriniusz, Szíria helytartója alatt volt.

Tovább

Szólni kezdett, és magasztalta Istent

Szólni kezdett, és magasztalta Istent

23. december, 2023Igehirdetések Szólni kezdett, és magasztalta Istent bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült.

Tovább

Mária ott maradt még körülbelül három hónapig

Mária ott maradt még körülbelül három hónapig

22. december, 2023Igehirdetések Mária ott maradt még körülbelül három hónapig bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Erzsébet meglátogatása alkalmával Mária így magasztalta Istent:

Tovább

Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!

Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!

21. december, 2023Igehirdetések Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.

Tovább

2023.12.21. Boldog Batthyany Strattmann László családos távimaest 22 órától

2023.12.21. Boldog Batthyany Strattmann László családos távimaest 22 órától

21. december, 2023Igehirdetések 2023.12.21. Boldog Batthyany Strattmann László családos távimaest 22 órától bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Legyen az ima a lélek szabad és tudatos kiöntése Isten színe előtt. Mert Isten állandó odafordulást vár tőlünk az imában, hogy – mivel elvadultunk és elfordultunk Tőle – magához vonjon, megtisztítson és átöleljen szeretetével.

                                                                            – Kronstadti Szent János –

Tovább

A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával

A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával

21. december, 2023Igehirdetések A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hat hónappal Keresztelő János születésének hírüladása után Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek.

Tovább

Keresés a honlapon…
Új hozzászólások…
    Régebbi írásaink…