A 14 éve felszentelt Dónát úti Szent István templom búcsús ünnepe szerves részévé vált a Kolozsvári Magyar Napoknak.
A templom alapkövét már 34 évvel ezelőtt, 1991. január 23-án tették le, majd hosszú éveken keresztül készült, hogy betölthesse feladatát: szolgálja Isten dicsőségét és befogadja azokat az embereket, kik Istent keresik és hozzá fohászkodnak.
Az ünneplő hívekkel megtelt a padsorok között vonult be az éppen 14 személyt számláló papság, egy diakónus és az asszisztáló ministránsok.
László Attila kolozs-dobokai főesperes bevezető beszédében kérte a bennünket végtelenül szerető Istent, hogy tegye teljessé kegyelmével az egybegyűltek imáját, különösen a papokét, kik az idetartozó közösségért fohászkodnak. Örömmel világított rá arra, hogy az oltár körül a szolgálatot teljesítők között hárman is az idén részesültek a felszentelésben: Lázár Hunor, lövétei származású kispapot májusban diakónusssá szentelték (kit már ismernek a kolozsváriak a Szent Mihály plébánián töltött gyakorlati féléve kapcsán); a székelykeresztúri Balázs Barnabást július 5-én Kovács Gergyely püspök kézrátétele által részesítette a papság szentségében szülőföldjén, jelenleg Zetelakán teljesít szolgálatot és Chrysantus Yvesimbom Njungba, a Közép-Afrikából jövő piaristát júliusban szülőföldjén, Bamenda régióban részesítették a papság szentségében (ő öt gyermekes családból származik, Kolozsváron tavaly októbertől a piarista rend révén franciául és angolul diakónusi szolgálatot teljesített, de ugyanakkor a magyar közösségben is, mert befogadó papi közössége a magyar nyelv elsajátításában is otthonossá formálta).
A szentbeszédben Balázs Barnabás újmisés a régmúlt időkre kalauzolta az ünneplőket, akkorra amikor még nem voltak felszentelt templomok, hanem a keresztények Istent otthonaikban dicsérték. Így váltak az egyszerű otthonok családi szentéllyé. Lakóik pedig, házigazdáikkal együtt befogadó keresztény közösséggé formálódtak az oda betérőkkel együtt. A Dónát úti templom jelenlegi befogadó házigazdájának nevezte Szent Istvánt, mert ő az, aki a jelenlevőket ide várta, kézen fogva bevezette az Istenel való találkozás helyére.
Erdélyi József, Baumgarten-díjas magyar költő, Rege című versének sorait idézve bátorította az újmisés és Istenhez irányította a búcsúra jötteket, hogy együtt dicsőíthessék az Atyát. Egy szép reggelre gondolok,/ és mosolygok és meghalok./ Kéklett az ég, sütött a nap;/ mentem sötét fenyők alatt./ Kezemet fogta jó apám;/ sárgarigó fütyölt a fán./ Sárga rigó, huncut rigó,/ azt fütyölte, hogy élni jó;/ hogy élni jó, hogy élni szép,/ ha fogják az ember kezét. Párhuzamot vont Szent István király és a jó apa között, mert Szent István életéldájával, szívből jövő, Istent szolgáló tetteivel fogta kézen és vezette ide e modern építészeti stílusú Isten-házába a jelenlevőket, hogy a szívből jövő Isten- és emberszeretetet tettekre váltsák.
Szent István királyunk az, aki felismerte, hogy Jézus Krisztus egészen közel van hozzánk, mert az emberek szívében van jelen. Túlmutat a politikán, a gazdagságon, az országhatárokon, kusza gondolatainkon, érzéseinken, emlékeinken. Ezért a beszélő óvatosságra intette a hívő közösséget, mert nem mindegy, hogy mivel táplálja szívét. Tanácsolta, hogy figyeljen a szívben lakó Krisztusra, de az apostolfejedelem, Szent Pál efezusiaknak írt szavaira is, hogy ne úgy éljenek, mint a pogányok, kik hiábavalóságokon járatják az eszüket, hanem engedjék közel Krisztust szívükhöz, hogy figyelmes emberré váljanak.
Az ilyen embert érdekli saját és mások sorsa, beszéde, munkája, de ugyanakkor belátja egyéni gyarlóságait, de ezek ellenére mégis Isten akaratát keresi. Istennek szolgáló, építő embernek nevezte azt, aki elfogadja mindazt, amit az élet hoz, akár kellemes, akár kellemetlen, de mindezekkel együtt szeretettel Isten ügyéért fárad. Az igehirdető lelkiismeretvizsgálatra késztette feltett kérdéseivel az ünneplőket. ,,Életem tevékenységeit milyen szívvel élem és végzem? Nem-e csak muszályból teszem vagy, csakhogy túlessek rajta?” 
A remény emberének nevezte azt, aki ,,Szívével az Úrral van és úgy gondolkozik, érez, figyel, hogy mások javát keresse és Isten akaratát valósítsa meg”. Ha így szolgálunk, akkor Isten lesz életünk mozgatója. Ekkor nem esünk kétségbe, mert Isten kegyelmével és segítségével halmoz el, de ez csak akkor valósulhat meg, ha hiszünk benne és rábízzuk magunkat, életünket. Ehhez kérjük Szent István királyunk közbenjárását. Befejejezésül az újmisés arra kért, hogy fontoljuk meg Pilinszky János költőnk Átváltozás című versének sorait: Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok./ Csúf, de te gyönyörűnek találtál./ Végig hallgattad mindig, amit mondtam./ Halandóból így lettem halhatatlan. Isten számára minden egyes ember érték.
A koncelebráló paptestvérek Krisztust valóságosan az oltárasztalon a búcsús hívők közé hozták. A kegyelmi állapotban levők magukhoz vették az áldozásban az Ő megerősítő testét.
László Attila főesperes megköszönte jubileumi szentévünk Szent István búcsús ünnepén az Istentől kapott kegyelmi adományokat, mert a ezek azok, amelyek megtartják a közösséget, lendületet adnak és irányt szabnak a mindennapi életben, megszentelik családjainkat. Köszönetet mondott azoknak, akik munkálják e közösségben a hit mélyülését és a liturgiában elősegítik a lelkek Istenhez közeledését így Bőjte Csongor segédlelkésznek, valamint Márton Szabolcs, Potyó István, Geréd István kántoroknak és a lekesen éneklő kórusnak, de a sekrestyéseknek és segédeiknek munkáját is értékelte, mellyel ünnepibe öltöztették megannyiszor a templomot.
Az újmisést különös szeretetével vette körül, mert rávilágított arra, hogy a pappászentelésben egy olyan út nyílik meg az elköteleződött személy számára, mely életváltoztatásra késztet, új feladatokat hoz, melyet táplálni szükséges, hogy gazdagítva gazdagodjon ,,Istenünkkel való szoros kapcsolatból, a hívek hitéből” mindenki javára. 
Köszönetet mondott Magyarország Főkonzulátusának kéviselőjének, Fábry Szabolcs Jánosnak és feleségének, valamint Vákár Istvánnak a Megyei Tanács alelnökének, Dr. Tar Irma tanácsosasszonynak és minden zarándoknak, aki részvételével megtisztelte a búcsús ünnepet.
Az Istenben gazdagodott ünneplő szívek és hordozóik, a hívek az újmisések áldásában részesülve, mint Krisztushordozók tértek ki a forgalmas Dónát utcára, hogy a világgal, a templomtól távolmaradottakkal megoszthassák mindazt a kincset, amivel ez áldozatbemutatás által elteltek. Isten gondoskodása, segítsége által az ott elültetettek majd szárba szökkennek ott, ahol és amikor még nem is gondolnánk. Hála értük!
Bíró Jolán-Ilona