Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz:
„Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta.
Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.
Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus.
Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Máté Evangéliuma 23,1-12
Mt 23, 4
Jézus itt az írástudókról és farizeusokról beszél. A szövegkörnyezetben Jézus a vallási vezetők képmutatását bírálja: rengeteg aprólékos előírást írnak elő, szigorúan számon kérik másokon, de maguk nem segítenek a terhek hordozásában.
Jézus itt megfogalmazza a vallási formalizmus kritikáját, – amikor a törvény fontosabb lesz, mint az irgalom. Kihangsúlyozza a felelősséget a vezetők részéről – aki tanít, annak nemcsak előírnia, hanem hordoznia is kell a közösség terheit.
Általános emberi magatartás – könnyű elvárásokat támasztani, nehéz együtt hordozni a másik keresztjét. Ezzel szemben Jézus önmagáról azt mondja: „Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11, 30)
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda