A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!” Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak azután térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat!
Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Máté Evangéliuma 5,20-26
Mt 5, 20
Jézus szavai első hallásra szinte nyugtalanítóak. Az írástudók és a farizeusok ugyanis koruk vallásos elitjéhez tartoztak. Ismerték a törvényt, böjtöltek, imádkoztak, pontosan megtartották az előírásokat. Ha az ő igazságuk sem elég — akkor vajon mi lehet az az igazság, amely megnyitja a mennyek országát? Jézus itt nem a törvény ellen beszél. Nem kevesebbet kér, hanem sokkal többet: nem külső vallásosságot, hanem átalakult szívet.
A farizeusi igazság alapja a szabály pontos betartása volt. Az ember „rendben volt”, ha megtette, amit előírtak. Jézus azonban a szív mélyére tekint. Nem elég nem ölni — a haragot is le kell győzni. Nem elég nem paráználkodni — a tekintet tisztasága is számít. Nem elég imádkozni — az Atyával való kapcsolatnak őszintének kell lennie. A keresztény igazság tehát nem jogi állapot, hanem kapcsolat: Isten és az ember élő szeretetkapcsolata.
Jézus figyelmeztetése különösen azoknak szól, akik közel vannak a hithez. A legnagyobb veszély nem a hitetlenség, hanem az a vallásosság, amely már nem engedi, hogy Isten megváltoztassa a szívet.
Lehet valaki: templomba járó, imádkozó, szolgáló ember — és közben mégis zárt szívű, irgalmatlan vagy önigazult. A farizeusok tragédiája nem az volt, hogy komolyan vették Istent, hanem hogy önmagukat tették az igazság mércéjévé.
Mit jelent tehát felülmúlni az írástudók igazságát? Nem több szabályt. Nem nagyobb teljesítményt. Hanem nagyobb szeretetet.
Az evangéliumi igazság: megbocsát ott, ahol a törvény büntetne, irgalmas ott, ahol az ember ítélkezne, alázatos ott, ahol az ego elismerést keres. Ez az igazság nem emberi erőfeszítésből születik, hanem kegyelemből. Az ember nem „kijátssza” a mennyországot, hanem hagyja, hogy Isten átformálja.
Jézus nem csupán egy jövőbeli jutalomról beszél. A mennyek országa ott kezdődik, ahol a szív megtér: ahol a törvény betűje szeretetté válik. Amikor: nemcsak igazam van, hanem irgalmas is vagyok, nemcsak helyesen cselekszem, hanem tiszta szándékkal, nemcsak Istent szolgálom, hanem szeretem is — akkor már beléptem abba az országba, amelyről Jézus beszél.
Ma Jézus nem azt kérdezi: „Megteszed-e, amit kell?” Hanem ezt: „Engeded-e, hogy a szívedet átalakítsam?” Mert a mennyek országa nem a tökéletesek jutalma, hanem azoké, akik hagyják, hogy Isten szeretete mélyebbre menjen, mint a szabályok felszíne.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda