Abban az időben: Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta:
„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.«
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: »Istenem, légy irgalmas nekem bűnösnek.«
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Lukács Evangéliuma 18,9-14
A mai evangéliumban Jézus két vallásos magatartást mutat be. A farizeusi magatartást, az önigazolásban, a saját érdemeinek a fitogtatásában mutatkozik meg. A vámosi magatartás, az alázatban és a bűnbánatban fejeződik ki.
Az alázat a legfőbb erény. Amikor alázatosak vagyunk elismerjük Istentől való függőségünket és az Ő akaratát akarjuk megvalósítani életünkben.
Aki ennek hiányával van, az nem Isten akaratát keresi, hanem a saját céljait. Néri Szent Fülöp mindenben Isten akaratát kereste, egy olyan magatartásban, amely minden feszültséget sikeresen feloldott, és minden körülményben megőrizte frissességet, rugalmasságát, számára Krisztus követése volt a legfontosabb.
Vajon megéri alázatosnak lenni egy büszke, önigazolást kereső társadalomban? Igen, mert Jézus példát adott nekünk az alázatra és boldognak nevezte a szelídeket, mert ők örökölik a Földet.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda