> Példát adtam nektek - Imalánc.ro
 
2. április, 2026Igehirdetések Példát adtam nektek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Húsvét ünnepe előtt történt.

Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének.

Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte.

Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted.” De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha?” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám!” Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!”

Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.”

Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”

János Evangéliuma 13, 1-15

Az utolsó vacsorán Jézus szeretetének végső jelét, és a szolgálat magasztosságát mutatja meg. Már minden elő van készítve az utolsó vacsora megünneplésére, amely már elővételezi az újszövetség húsvéti bárányának a keresztáldozatát.

Jézus közelgő szenvedésének és halálának teljes tudatában van jelen ezen a húsvéti vacsorán. Átveszi a családfőnek a szerepét, és megvendégeli apostolait a húsvéti pászkával, a báránnyal és a borral. Ezt a meghitt együttlétet körüllengi a titokzatosság, az árulások és az apostolok értetlensége.

Jézus azonban világosan tudja, hogy mi fog következni. A lábmosás gesztusával megmutatja, hogy kell a gyakorlatban a közösségben szolgálni, és másokat vezetni.

Aki első akar lenni, annak mindenkinek a szolgájává kell válnia. Nincs igazi vezetés szolgálat nélkül. Péter szabadkozása csak még jobban mélyíti a szakadékot a Mester és az apostolok között. Nem akar engedelmeskedni, mert túl megalázónak tartja ezt a szolgálatot, pedig ez Jézus tanításának a lenyomata, gyakorlatba való ültetése.

Szolgálat nélkül nem lehet közösség Jézussal. Aki ezt nem tudja felvállalni, illetve nem tudja beépíteni saját életébe az, nem tud igazi tagja lenni az Egyháznak, az újszövetség népének. Jézus számára mások szolgálata az igazi vezetés alapja. Az tud jól vezetni, aki másoknak tud szolgálni.

Ft. Ráduly István Zsolt, Torda

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…