> Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre? - Imalánc.ro
 
28. március, 2026Igehirdetések Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett.

Sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett.

Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.”

Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: Jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!”

Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit.

Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efrém nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt.

Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?”

A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.

János Evangéliuma 11, 45-57

Lázár feltámasztásával Isten dicsősége nyilvánult meg a zsidóság körében, hiszen ennek a hatására sokan kezdtek hinni Jézusban.

Ugyanakkor ez Jézus üldözésének a kezdetét is jelenti, hiszen ellenfelei már kitűzték ellene az elfogatási parancsot.

Jézus személye elsősorban azok számára kellemetlen, akik nem tudják elfogadni személyét. Nem számít, hogy tettei Isten dicsőségéről árulkodnak, inkább az számít, hogy megvédjék saját hatalmukat, befolyásukat a nép felett. Annak az évnek a főpapja próféciát mond, mert a kijelentése a valóságot tartalmazza, Jézusnak nemcsak az egész népéért, de az egész világért kell meghalnia. Ez az Ő engeszetelő és megváltó áldozata, amellyel egyszer s mindenkorra kiengeszteli Istent az emberiséggel. Isten a görbe vonalakon is tud egyenesen írni. Az emberi hamisság, romlottság így beleágyazódik Isten megváltó tervébe. A főpapok és farizeusok nem tudatosítják önmagukban, hogy Jézus elfogatásával, személyének lejáratásával Isten tervét teljesítik be. Így körvonalazódik ki Isten megváltásának nagy terve az emberiség érdekében. Most valósulnak meg Szent Pál szavai: ,,az Istent szeretőknek, minden a javukra válik” (Róm 8, 28).

Ft. Ráduly István Zsolt, Torda

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…