Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék öt: „Ki vagy te?”
Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?”
János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?”
János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
János Evangéliuma 1, 19-28
Keresztelő János a zsidó népet szólította fel a megtérésre és bűnbánatra, és ennek jeleként vízzel keresztelte meg őket a Jordán folyóban. Ő maga azonban mindig hangsúlyozta, hogy ő csak előfutár, akinek küldetése előkészíteni az utat valaki sokkal nagyobb számára – ez a személy Jézus Krisztus.
„Én csak vízzel keresztelek” részben János a saját szolgálatának korlátait ismeri el: ő fizikai megtisztulást kínál a víz általi keresztséggel. A következő mondatban – „De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” – János Jézusra utal, akinek isteni hatalma és méltósága messze felülmúlja az övét. A saruszíj megoldása a rabbik tanítványainak alázatos szolgálatára utal; János ezzel fejezi ki, hogy még ennek az alantas feladatnak az elvégzésére sem tartja magát elég méltónak Jézus mellett.
az idézet a keresztény teológiában az alázat, a szolgálat és az isteni küldetés felismerésének mintája. Keresztelő János példamutatóan tanúsítja, hogy minden prófétai munka és emberi nagyság eltörpül Krisztus személye és küldetése mellett. A magyar népi mondás is igaz rá: „Nem a ruha teszi az embert” – vagyis nem a külső cselekedetek, hanem a lelki tartalom és az alázat számítanak igazán.
Az idézet arra tanít, hogy felismerjük saját korlátainkat, és alázattal forduljunk ahhoz, aki nálunk nagyobb – legyen szó hitről, közösségről vagy személyes fejlődésről. Keresztelő János példája ma is érvényes útmutatás lehet mindannyiunk számára.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda