Abban az időben: Amikor a börtönben raboskodó János Jézus tetteiről hallott,
elküldte hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?” Jézus igy válaszolt nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak mindazt, amit láttok és hallotok: a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt. Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem!”
Mikor elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: „Mit akartatok látni, amikor kimentetek a pusztába? Talán széltől lengetett nádszálat? Vagy miért mentetek ki? Hogy finom ruhába öltözött embert lássatok? Akik finom ruhában járnak, azok királyi palotában laknak! Vagy miért mentetek ki? Hogy prófétát lássatok? Igen, mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről ezt írták:
Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy elkészítse az utat teelőtted. Bizony, mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál! De még őnála is nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek országában.
Máté Evangéliuma 11, 2-11
Keresztelő János kérdése Jézushoz – „Te vagy az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk?” – nem a hit hiányából fakad, hanem abból a helyzetből, amikor az ember nem látja világosan Isten működését. János, aki korábban felismerte Jézust, most bizonytalanságban van, és választ keres.
Ez a kérdés sokszor bennünk is felmerül, főleg akkor, amikor Isten nem úgy cselekszik, ahogy mi várnánk, vagy amikor igazságtalanságot, szenvedést tapasztalunk. Ilyenkor nem magyarázatot, hanem megerősítést, jelet várunk, hogy Isten valóban jelen van.
Jézus válasza nem egy egyszerű igen vagy nem, hanem arra mutat rá, hogy a tetteiben ismerhető fel: a betegek meggyógyulnak, a szegényekhez eljut az örömhír. Ez arra hív minket, hogy ne a saját elképzeléseink alapján várjuk Istent, hanem vegyük észre azokat a csendes, gyógyító jeleket, amelyek körülöttünk történnek.
A bizalom azt jelenti, hogy elfogadjuk: Isten gyakran másként jön el, mint ahogy mi elképzelnénk – nem látványos hatalommal, hanem irgalommal és türelemmel. Fontos, hogy a várakozásaink közepette is figyeljünk az élet apró jeleire, mert lehet, hogy Isten már jelen van.
Ha felismerjük Jézust, az nem a végállomás, hanem egy új kezdet. Ezután nekünk is változnunk kell: nem azt várjuk, hogy Isten igazodjon hozzánk, hanem mi próbálunk az Ő példájához igazodni. Elfogadjuk azt a Messiást, aki szolgál, nem uralkodik, aki hív, nem kényszerít.
A felismerés után következik az engedelmesség: Jézus szava lesz az irányadó, nem válogatunk az evangélium tanításaiból, hanem hagyjuk, hogy az formáljon minket. Az igazi felismerés abban mutatkozik meg, hogy készek vagyunk hallgatni Istenre.
Ezután jön az utánzás: Jézus nem csak csodálatot vár, hanem követést. Ha Ő segít a rászorulókon, nekünk is ezt kell tennünk. A hitünk akkor válik valódivá, ha másokért is élünk. A kereszt – a nehézségek és szenvedések – nem tűnnek el, ha felismerjük Jézust, de értelmet kapnak: a sötétség a hűség helyévé válik.
Végül, aki felismerte Jézust, az nem maradhat csendben: az élete, akár szavak nélkül is, jel lesz mások számára, hogy Isten jelen van és munkálkodik. Jézus felismerése azt jelenti, hogy minden – az idő, a szenvedés, az embertárs – lehetőséggé válik arra, hogy találkozzunk vele.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda