Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: 
„Kövess engem!”
A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy lakomát rendezett házában.
Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz:
„Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?”
Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”
Lukács Evangéliuma 5,27-32
Lk 5, 31
„Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek.”
Jézus ezt akkor mondta, amikor a farizeusok megbotránkoztak azon, hogy vámosokkal és bűnösnek tartott emberekkel együtt étkezik. A vallási vezetők szerint a szent embernek távol kellett volna maradnia tőlük. Jézus viszont egy erős képpel válaszolt: Ő az orvos, az emberiség pedig a gyógyulásra szoruló beteg. Vagyis küldetésének célja nem a „tökéletesek” megerősítése volt, hanem azok felemelése, akik elestek, elvesztek vagy sebzettek.
A mondat mélyebb üzenete
1. A hit nem jutalom a jóknak, hanem segítség a rászorulóknak.
2. A bűn nem kizár, hanem meghív a gyógyulásra.
3. Az igazi lelki élet azzal kezdődik, hogy az ember felismeri: szüksége van gyógyulásra.
Paradox módon éppen az „egészségesnek” gondolt ember van veszélyben — aki nem érzi, hogy szüksége lenne Istenre. Az Egyház nem a hibátlanok közössége, hanem lelki kórház, ahol mindenki gyógyulófélben van. Nem az a kérdés, hogy ki méltó, hanem hogy ki hajlandó gyógyulni. Van egy különös emberi ösztönünk: szeretnénk erősnek, rendezettnek, „rendben lévőnek” látszani. Nemcsak mások előtt, hanem sokszor még Isten előtt is. Mintha az imádság feltétele az volna, hogy előbb rendbe tegyük magunkat. Mintha csak akkor állhatnánk Isten elé, ha már jobbak lettünk.
Pedig Jézus Krisztus éppen az ellenkezőjét mondja. Nem azokért jött, akik úgy érzik, nincs szükségük gyógyulásra, hanem azokért, akik hordozzák sebeiket — akár láthatóak, akár rejtettek.
Mindannyian hordozunk ilyen sebeket: kimondatlan bűntudatot, régi sérüléseket, haragot vagy fáradtságot, visszatérő gyengeségeket, amelyek miatt újra és újra csalódunk magunkban.
És sokszor éppen ezek miatt távolodunk el Istentől. Azt gondoljuk: „Majd akkor megyek hozzá, ha már jobb leszek.” Jézus viszont azt mondja: éppen most gyere.
Az orvoshoz sem akkor megy az ember, amikor már meggyógyult. A betegséget nem elrejteni kell az orvos elől, hanem megmutatni neki. A lelki élet fordulópontja nem a tökéletesség, hanem az őszinteség.
Talán a legnagyobb akadály nem is a bűn, hanem az a hit, hogy egyedül kell meggyógyulnunk. Jézus nem megdorgálja a sebzett embert, hanem közel lép hozzá. Nem undorodik a törékenységtől. Nem ijed meg a visszaeséseinktől. Ő nem egy vizsgáztató, hanem gyógyító.
És van ebben a mondatban egy csendes vigasztalás is: ha fáj valami bennünk, ha küzdünk, ha újrakezdések között élünk — akkor nem vagyunk távol Istentől. Lehet, hogy éppen ilyenkor vagyunk hozzá a legközelebb.
Mert az evangélium örömhíre nem az, hogy feltétlenül tökéleteseknek kell lennünk — hanem az, hogy van Orvosunk.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda