Jézus egyszer Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Itt betért egy házba, és bár rejtve akart maradni, jelenléte mégsem maradhatott titokban.
Egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, tudomást szerzett róla, odasietett hozzá, és a lábához borult. Az asszony szír–föníciai származású pogány volt. Azt kérte tőle, hogy űzze ki leányából a gonosz lelket.
Jézus először elutasította: „Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek; mert nem helyes, ha elveszik a gyermekek kenyerét, és a kiskutyáknak vetik!” De az asszony így folytatta: „Igaz, Uram, de az asztal alatt a kiskutyák is esznek abból, amit a gyermekek elmorzsálnak.” Jézus azt válaszolta: „Szavad jutalmaként menj! A gonosz lélek elhagyta leányodat.”
Amikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta a gonosz lélek.
Márk Evangéliuma 7,24-30
Mk 7,24-30
„Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek…”
Van egy mondat az evangéliumban, amely első hallásra megüt bennünket. Jézus, aki annyi beteget meggyógyít, aki minden szenvedőhöz lehajol, most mintha távolságot tartana. Egy édesanya könyörög hozzá, és ő így válaszol:
„Hadd lakjanak jól előbb a gyermekek…”
Ez a jelenet nem Jézus keménységéről szól, hanem a hit próbájáról és az üdvösség rendjéről.
Az asszony pogány. Kívülálló. Nem tartozik a „gyermekek” közé. Mégis jön. Nem vitatkozik. Nem sértődik meg. Nem mondja: „akkor nem is kell a segítséged.”
Alázattal válaszol: „De a kiskutyák is esznek a morzsákból.”
Micsoda hit ez! Nem jogot követel, hanem irgalmat kér. Nem rangra hivatkozik, hanem szükségre.
És itt történik a fordulat. Jézus nem a származást nézi, hanem a hitet. Nem a külső hovatartozást, hanem a belső bizalmat. A morzsa elegendő. Az isteni kegyelemből egyetlen „morzsa” is életet ad.
Ez a történet nekünk is szól.
Hányszor érezzük magunkat méltatlannak?
Hányszor gondoljuk: „Isten biztosan másokkal van elfoglalva. A rendesebb, hűségesebb, jobb emberekkel.”
És mégis: Jézus nem zár ki senkit, aki hittel közeledik hozzá.
Van ebben a történetben egy másik üzenet is. A „gyermekek” képe arra emlékeztet: mi ajándékba kaptuk a hitet. Nem érdemeltük ki. Nem mi szereztük meg. Kegyelem. Ez alázatra kellene indítson bennünket, nem gőgre. Mert az asztalnál ülni felelősség.
A pogány asszony hite sokszor erősebb, mint azoké, akik régóta „benn vannak”. Ő nem természetesnek veszi Jézus jelenlétét. Küzd érte. Kitart. Nem engedi el.
Talán ma ez a kérdés szól hozzánk:
Van-e bennünk ilyen kitartó, alázatos hit?
Tudunk-e morzsáért is hálásak lenni?
És ha mi már az asztalnál ülünk, tudunk-e helyet adni másoknak?
Jézus végül megmutatja: az asztal nagyobb, mint gondoltuk. Az irgalom túlárad. A gyermekek jóllaknak – és jut a „kiskutyáknak” is.
Isten kegyelme nem szűkös. Csak a szívünk tud az lenni.
Ámen.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda