Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában.
Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.”
Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát.
Máté Evangéliuma 13,54-58
Az emberek Jézusról beszélnek így, amikor a saját szülővárosában, Názáretben tanít és csodákat tesz. A szöveg jól tükrözi a helybeliek megbotránkozását: nem tudják összeegyeztetni a jól ismert „egyszerű ács fia” személyét a rendkívüli tanítóval és csodatevővel.
Az idézet drámaian mutatja be az emberi előítélet és hitetlenség természetét. A názáretiek látják Jézus bölcsességét és hatalmát, mégsem tudják elfogadni, mert „túl jól ismerik” — gyermekként, hétköznapi családból, közülük valónak tartják. A származás és a személyes múlt elfedi előttük a mennyei küldetést.
Ez az epizód ma is megszólít. Gyakran a hozzánk legközelebb állókat a legnehezebb elfogadni akkor, amikor változnak, felnőnek, vagy rendkívüli dolgokra hivatottak. Ugyanakkor nekünk is vigaszt nyújthat: ha Jézust sem fogadták el a sajátjai, nem kell csodálkoznunk, ha minket is félreértenek vagy lebecsülnek — még ott is, ahol legjobban ismernek.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda