Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amíg azonban az emberek aludtak, eljött ellensége, konkolyt hintett a búza közé, aztán elment.
Amikor felnövekedett a vetés, és már kalászba szökkent, akkor előtűnt a konkoly is. Erre elmentek a szolgák a gazdához, és megkérdezték tőle: „Uram, nemde jó magot vetettél földedbe? Honnét van tehát a konkoly?” Mire a gazda így felelt: „Ellenséges ember cselekedte ezt.”
A szolgák tovább kérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Azt válaszolta nekik: „Nem! Nehogy a konkolyt gyomlálva kitépjétek vele együtt a búzát is.
Hagyjátok, hadd nőjön fel mindkettő az aratásig! Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön. A búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!”
Máté Evangéliuma 13, 24-30
A búza és a konkoly példabeszéde azt a kettősséget mutatja be, amely a végső számadásig, “aratásig” létezik a keresztények és az emberiség körében. Isten országa egyforma esélyt ad mindenkinek az örök élet terén.
Nincs ügyesebb, szebb, előnyösebb személy. Isten szemében mindannyian egyformák vagyunk és ugyanolyan eséllyel indulunk. A különbségeket az emberek látják, a kategorizálást is az emberek találták ki. Ebben az értelemben vannak gazdagabbak, szegényebbek, hátrányos helyzetűek stb. Isten azonban nem teremt selejteket, hanem teljes jogú és értékű személyeket.
De az élet során egyesekben valami megszakad, megváltozik. A gonosz csendben végzi fertőző munkáját, és sokan áldozatául esnek. A konkoly a gonoszat jelképezi, aki meg akarja rontani az emberek életét. Olyan kötözöttségeket hoz létre, amelyek gúzsba szorítják az egyes emberi életeket, megnehezítik az üdvösségüket. Isten azonban türelmesen kivárja a végkifejletet, addig megtűri a gonoszat a jók között. De nem tétlenül nézi a jók küzdelmét, hanem mindent megtesz annak érdekében, hogy eljussanak az örök életre.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda