Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek;

„Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposó-gödröt ásott, és őrtornyot épített.
Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak.
Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: »A fiamat csak megbecsülik!« Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: »Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!« Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték.
Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?”
Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.”
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: »A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!«
Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.”
A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46
„Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.” (Mt 21, 43)
Ez a mondat első hallásra szinte ijesztő. Úgy hangzik, mintha Isten el akarná venni tőlünk az Ő országát. De ha mélyebbre nézünk, akkor rájövünk: nem Isten veszi el – hanem az ember veszíti el, amikor nem terem gyümölcsöt.
Jézus a példabeszédben egy szőlőskert gazdájáról beszél. A gazda mindent megtesz: elülteti a szőlőt, kerítést épít, tornyot emel, sajtót készít. Minden adott ahhoz, hogy a szőlő teremjen. A baj nem a szőlőskerttel van, hanem a munkásokkal. A szőlő megkapta az esélyt, de nem hozta meg a gyümölcsöt.
Isten ugyanígy ajándékozta meg az embert: hitet adott, kegyelmet adott, közösséget adott. Megadta az Egyházat, az evangéliumot, a szentségeket. A kérdés azonban mindig ugyanaz marad: terem-e gyümölcsöt az életünk?
Az Isten országa nem egy birtok, amit egyszer megkapunk és örökre megtartunk. Az Isten országa kapcsolat. Élő kapcsolat Istennel. És minden kapcsolat akkor él, ha gyümölcsöt hoz: szeretetet, irgalmat, hűséget, igazságot.
Ezért Jézus szavai valójában nem fenyegetések, hanem ébresztő szavak. Azt mondják: ne elégedjünk meg azzal, hogy a szőlőskertben vagyunk. Nem elég közel lenni Istenhez – Isten szerint kell élni.
A kérdés tehát nem az, hogy Isten országa közel van-e hozzánk. Mert közel van. A kérdés az: van-e gyümölcs az életünkben?
Gyümölcs a családban – türelem és megbocsátás.
Gyümölcs a közösségben – szolgálat és figyelem.
Gyümölcs a hitben – imádság és hűség.
Isten nem a tökéletességet keresi bennünk, hanem a termő életet. Azt az életet, amely nem csak kapni akar a szőlőskertből, hanem teremni is.
És talán ez az evangélium egyik legnagyobb reménye:
Isten mindig újra keresi azokat, akik hajlandók gyümölcsöt hozni. Az Ő országa nem zárul be – csak termő szíveket keres.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda
