Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek.
Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?”
Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek.
Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.”
Márk Evangéliuma 2,18-22
„Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény?” (vö. Mt 9,15)
Jézus kérdése nem egyszerűen a böjtről szól, hanem az idő felismeréséről. A böjt nem önmagáért való vallási gyakorlat, hanem válasz arra, hogy hol tartunk Isten üdvözítő tervében.
A vőlegény jelenléte a megtestesült Isten közelsége. Amíg Ő ott van, addig nem a hiány, hanem a beteljesedés ideje van. A böjt alapélménye ugyanis mindig a vágy: sóvárgás Isten után, a hiány tudatosítása. De amikor maga az Isten áll az ember előtt, akkor nem a hiány, hanem az öröm az adekvát válasz.
Ez azonban nem a böjt elutasítása. Jézus nem mondja: „soha ne böjtöljetek”, hanem:
„Eljön majd az idő, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor böjtölni fognak.”
Vagyis a böjt krisztológiai valóság: akkor értelmezhető igazán, amikor az Egyház a „már igen, de még nem” állapotában él. Krisztus feltámadt, de még nem látjuk színről színre. Velünk van – de szentségi módon. Ez a feszültség szüli meg a böjt igazi értelmét.
A násznép ma mi vagyunk. Egyszerre élünk örömben és várakozásban. Ezért a keresztény böjt soha nem lehet puszta aszkézis vagy önsanyargatás, hanem:
- vágy az Úr teljes jelenlétére,
- megtisztulás, hogy felismerjük Őt,
- és tanúságtétel arról, hogy nem elégszünk meg a múlóval.
- Amikor Krisztus jelenléte eleven, akkor az Egyház ünnepel.
Amikor pedig elhomályosul számunkra, akkor böjtöl – nem szomorúságból, hanem reményből.
A kérdés tehát ma így hangzik: felismerem-e, mikor van itt az ünnep ideje, és mikor hív az Úr a böjt csendjébe? Mert a hit érettsége éppen ebben a megkülönböztetésben mutatkozik meg.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda