> Olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő - Imalánc.ro
 
1. augusztus, 2024Igehirdetések Olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:

Olyan lelki kincseknek van a birtokában, amelyeket a tudatlanokkal is meg kell osztania.

„A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.

Értitek-e mindezt?”

„Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.”

Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.

Máté Evangéliuma 13, 47-53

Jézus a háló és a halak hasonlatában ismét a végső ítéletre hívja fel hallgatóságának a figyelmét. A kiválogatás feladatában az angyalok fognak segítkezni.

Ugyanúgy járnak el, mint a halászok, akik az egészséges halakat elválasztják az egészségtelenektől. Az átmeneti időszakban arra kell törekedni, hogy azok csapatjába kerüljünk, akiket a jók oldalára fognak állítani.

Az írástudó Isten titkaiban jártas személy, aki azzal is kell számoljon, hogy nagy felelősséget vállal magára, amikor másokat tanít, a szentírás titkaiba bevezet. Számára is az a legfontosabb, hogy felismerje melyik a legbiztosabb út az üdvösség felé, és azt saját életére alkalmazza, másképpen szakmaiatlanná, hiteltelenné válik.

Olyan lelki kincseknek van a birtokában, amelyeket a tudatlanokkal is meg kell osztania.

Ft. Ráduly István Zsolt, Torda

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…