Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. 
Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!”
Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.”
Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt.
Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
Lukács Evangéliuma 17, 11-19
A történet szerint tíz leprás férfi találkozott Jézussal, és távolról kiáltották hozzá ezt a kérést. A „Mester” megszólítás tiszteletet és elismerést fejez ki, míg a „könyörülj rajtunk” a reményt és a bizalmat Jézus hatalmában, hogy segíthet rajtuk.
A tíz leprás férfi Jézustól kér segítséget, mivel a korabeli társadalomban a leprások kirekesztettek voltak, nem közelíthettek az emberekhez, és gyógyításukra nem volt ismert orvosi megoldás. Jézus azonban nem fordult el tőlük, hanem meghallgatta könyörgésüket, és meggyógyította őket. A történet további tanulsága, hogy csak egy közülük, egy szamáriai tér vissza Jézushoz hálát adni, példát mutatva a hálaadás fontosságából.
A „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” nem csupán történelmi mondat, hanem általános emberi kiáltás a bajban, amikor segítségre, kegyelemre van szükségünk. A magyar „könyörülni” szó mély érzelmi töltetű: együttérzést, irgalmat jelent, azt, hogy valaki a másik szenvedésén enyhíteni akar.
A magyar népi bölcsesség is azt mondja: „Aki kér, annak adatik.” Ez a mondat is ezt a hitet fejezi ki, hogy Istenhez, Jézushoz bátran fordulhatunk segítségért, hisz Ő nem utasít el senkit.
Ez a felkiáltás gyakran visszaköszön az egyházi énekekben, imádságokban, istentiszteleti szövegekben is. A hívő ember számára az alázat, a bizalom és a hit kifejezése. A magyar hitéletben is szokás, hogy nehéz helyzetekben, például betegségnél vagy családi bajban így fohászkodunk: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!”
A „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” mondatban benne van az emberi kiszolgáltatottság, a remény, a hit, valamint a bizalom abban, hogy van, aki meghallgatja és segít. Ahogyan a magyar mondás tartja: „Bízni kell, mert a remény hal meg utoljára.” Ez a felkiáltás ma is sokak ajkán hangozhat fel, akár szó szerint, akár a szív csendes fohászában.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda