(Húsvétvasárnap este) a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” 
De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet!
Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
János Evangéliuma 20, 24-29
A kételkedés még nem jelent hitetlenséget. Tamás apostol tépelődése, önmarcangoló kételkedése a hit ésszerű voltára derít fényt.
A hit valóban ésszerű, nem mond ellent az értelemnek. Tamás apostol keresi a magyarázatot a hit fontos kérdésére: valóban létezik feltámadás, mi is feltámadunk? Ha Krisztus feltámadt, akkor miért nem jelentkezett mindenkinél? Ezekhez hasonló kérdések foglakoztathatnak minket is.
Tamás apostol kételkedése nem maradt megválaszolatlanul, mert a feltámadt Krisztus megmutatta neki a sebhelyeit. Ezek nyilvános bizonyítékai voltak a feltámadt Krisztus valóságos jelenlétének. Jézus azonban más megvilágításba helyezte ezt az eseményt: akik az apostolok szavára, és később azok utódainak a szavára hinni fognak, azok boldogabbak, mert már nincs szükségük ésszerű bizonyítékra, elég lesz nekik a hit megvilágosító ereje.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda