Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak:
„Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.
Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: »Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát«, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.”
Lukács Evangéliuma 6, 39-42
Jézus olvasatában csak az tud másokat helyesen tanítani, aki megéli, mások elé éli azt, amit átadni készül.
A mester-tanítvány kapcsolatban a tanítvány nem annyira a mestert kell lemásolja, hanem inkább önmagára kell találjon, saját értékeit kell feltárja. Törekedhet arra is, hogy mesterénél jobb legyen, de mindig szem előtt kell tartsa, hogy sokat köszönhet mesterének.
A lelki életben is csak azt a személyt lehet igazi lelki mesternek nevezni, aki Jézust ismeri és arra törekszik, hogy mindenben az Ő példáját kövesse. Soha nem juthatunk el arra a lelki tökéletességre, amelyre Jézus eljutott, de mindig van esélyünk lelkileg, szellemileg fejlődni, személyiségünket fejleszteni.
A másik téma amit Jézus feltár számunkra, a meggondolatlan ítélkezés. Amikor magunkat másoknál jobbaknak tartjuk és nem az igazi törődés irányít minket, hanem mások kioktatása, helyretétele.
Nem az a küldetésünk, hogy mások lelki csőszei legyünk, hanem inkább az, hogy saját életünket helyesen rendezzük, Jézus nyomán haladjunk. Ha ezt észreveszik rajtunk, akkor önkéntelenül is követni fogják személyes példánkat.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda