Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett.

Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták: János támadt fel a halálból.” Mások szerint: „Illés jelent meg újra.” Voltak, akik azt állították: „A régi próféták közül kelt életre valamelyik.”
Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem… Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?” És kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust.
Lukács Evangéliuma 9,7-9
Jézus személyével kapcsolatos hírek nyugtalansággal töltötték el Heródest. Ez a nyugtalanság elsősorban azért keletkezett lelkében, mert félt, hogy Keresztelő Szent János támadt fel a halálból. Egy már megölt, de feltámadt személy nagyon zavaró lehet annak, aki elrendelte annak a kivégzését.
Jézus személye körüli bizonytalanság még jobban fokozta Heródes lelkében a feszültséget. Nem annyira a megtérési, javulási vágy ösztönözte a Vele való találkozásra, mint inkább a féktelen kíváncsisága. Nem tudta elfogadni, hogy egy Keresztelő Jánoshoz hasonlító egyéniség a környezetében nagy sikereket ér el. Valószínű bábkirályságát is féltette, mert hatalma a római előljárók jóindulatától függöt.
De nem hiányzott egy hazán belüli rivális sem, hiszen a politikai helyzet senkinek sem kedvezett igazán. És azzal is számolnia kellett, hogy erőszakossága miatt a nép hangulatát rossz irányba hangolta. Ezért vált kulcsfontosságú tényezővé számára a Jézussal való sürgős találkozás.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda
