Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak:
„Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Erre a tanítványok igen elszomorodtak.
Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” – „De igen” – felelte.
Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – felelte Péter.
Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!”
Máté Evangéliuma 17, 22-27
A templomadó, vagy „kéthémis adó” (didrachma), eredetileg a jeruzsálemi templom fenntartására szolgált. Mózes törvényeiben (2Mózes 30,13–16) minden felnőtt férfi köteles volt évente fél sekel ezüstöt fizetni. Ez az adó biztosította a templom rendszeres működését, a szertartások elvégzését, és a papok, léviták ellátását. A második templom időszakában is fennmaradt ez a gyakorlat, sőt, a diaszpórában élő zsidók közül is sokan fizették az adót, ezzel kifejezve hűségüket a szent helyhez.
Az adó beszedése mindig érzékeny kérdés volt: egyrészt vallási kötelesség, másrészt pénzügyi terhet rótt a hívekre. A római uralom alatt időként politikai feszültséget is keltett, főleg amikor a rómaiak saját céljaikra irányították a pénz egy részét.
A Máté evangéliuma 17. fejezetében olvasható jelenetben a templomadót beszedő személyek Péterhez fordulnak, hogy megtudják, Jézus megfizeti-e a szokásos templomadót. Péter azt válaszolja, hogy igen, bár Jézus eddig nem fizetett, vagy legalábbis nem volt róla szó. Amikor Péter belép a házba, Jézus megelőzi és azt kérdezi tőle: „Mit gondolsz, Simon? A földi királyok kitől szednek vámot vagy adót? A fiaiktól vagy az idegenektől?” Péter azt válaszolja, hogy az idegenektől, mire Jézus így felel: „Akkor tehát a fiak szabadok.”
Jézus ebben a párbeszédben arra utal, hogy Isten Fia lévén nem lenne köteles megfizetni az adót, hiszen a templom az ő Atyja háza. Mégis, hogy „meg ne botránkoztassuk őket”, utasítja Pétert, hogy menjen ki a tóhoz, fogjon egy halat, amelynek szájában megtalálja az adó összegét, és azt fizesse be mindkettőjük nevében. Ez a csoda magában hordozza Jézus isteni hatalmát, ugyanakkor az emberek iránti együttérzését is.
Ez az epizód több teológiai értelmezést is inspirált az évszázadok során. A legtöbb magyarázó kiemeli Jézus alázatát és engedelmességét: bár jogilag nem lenne köteles fizetni, mégis megteszi, hogy elkerülje a konfliktust és a botránkozást. Ez példa a keresztények számára arra, hogyan viszonyuljanak a világi törvényekhez és a társadalmi elvárásokhoz – nem a szabadságukkal kérkedve, hanem tisztelettel és békességre törekedve.
Egyes magyarázók ugyanakkor rámutatnak arra is, hogy Jézus válaszában ott van az identitásának és küldetésének hangsúlyozása. Ő Isten Fia: a templomadó megfizetése nem a szokásos módon történik, hanem egy csoda révén, amely kiemeli különleges hatalmát és kapcsolatát az Atyával.
A templomadó kérdése túlmutat a bibliai történeten; a későbbi keresztény közösségekben is újra és újra felmerült a vallási intézmények fenntartásának finanszírozása. A középkori Európában, sőt napjainkban is, számos országban létezik egyházi adó vagy hozzájárulás, amely a hívőktől származik. A templomadó bibliai példája gyakran felmerül ezekben a vitákban: vajon köteles-e a hívő fizetni, és milyen módon lehet ezt összhangba hozni a kegyelemmel és az önkéntesség elvével?
Napjainkban, amikor a világi és vallási kötelezettségek egyre gyakrabban összefonódnak, fontos átgondolni, mit üzen Jézus példája a templomadóval kapcsolatban. A keresztény gondolkodásban nem a jogi kötelezettség, hanem a szívből jövő támogatás hangsúlyos. Jézus története arra bátorít, hogy a hívő ne csak szabályokat kövessen, de szívével, szeretettel és bölcsességgel járjon el. A közösség fenntartása, a templomok, gyülekezetek, karitatív intézmények működése mind-mind az együttműködésen és az önzetlen hozzájáruláson múlik.
Az „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” kérdés mögött mélyebb összefüggések rejtőznek, amelyek túlmutatnak az egyszerű anyagi kötelezettségen. Jézus válasza és cselekedete nemcsak a saját identitását hangsúlyozza, hanem a keresztény közösségek számára is útmutatást ad: hogyan lehet békésen együtt élni a világi törvényekkel, még akkor is, ha az ember szabadsága nagyobb lenne, mint amit a világ elismer.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda