Abban az időben Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. 
Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit.
Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket.
A felhőben félelem szállta meg őket. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt.
Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.
Lukács evangéliuma 9,28b-36
Elmélkedés – „Mester, jó nekünk itt lennünk!”
(Mt 17,4; Mk 9,5; Lk 9,33 – a színeváltozás evangéliuma)
A Tábor hegyén történtek nem csupán a három kiváltságos tanítvány – Péter, Jakab és János – számára voltak megrázóan szép pillanatok. Jézus színeváltozása, amikor is ruhái vakítóan fehérré váltak, arca pedig ragyogott, mint a nap, egy olyan isteni valóságba engedett betekintést, amely máskor rejtve maradt a tanítványok szeme elől.
És Péter szavaiból egy őszinte emberi érzés tör fel:
„Mester, jó nekünk itt lennünk!”
Ez a mondat egyszerre kifejezi az örömöt, a békét és a vágyat, hogy a mennyei pillanat örökké tartson. Hogy ne kelljen visszatérni a völgybe, a hétköznapok küzdelmeihez, a keresztre feszítés sejtelmes előérzetéhez. Péter meg akarja őrizni ezt a pillanatot: sátrakat akar építeni, mintha meg tudná állítani az időt.
De nem lehet.
A látomás elmúlik. A felhő elszáll, Mózes és Illés eltűnik, s csak Jézus marad ott – ugyanúgy, mint előtte. És le kell jönni a hegyről.
Vissza kell térni a poros útra, a tömeghez, a betegekkel, a kétkedőkkel, az ellenséggel teli világba.
Mégis, Péter szava igaz és maradandó:
„Mester, jó nekünk itt lennünk!”
Mert amikor valóban jelen van Krisztus, amikor lelkünket megérinti a kegyelem, akkor jó ott lenni. Egy szentmisében. Egy csendes templomi imában. Egy zarándoklaton. Egy igaz beszélgetésben. Egy megbocsátásban. Egy megtalált igazságban. Olyankor felsejlik valami abból, amit a Tábor hegyén éltek át a tanítványok.
De nem maradhatunk mindig ott.
A keresztény élet nem csupán a színeváltozás fénye, hanem a golgotai kereszt is. A hegycsúcsok örömét a völgyek szolgálata követi. Ám aki megízlelte, milyen „jó ott lenni” Jézussal, az másként tér vissza a hétköznapokba. Megerősödve. Reménnyel. Küldetéssel.
„Jó itt lenni” – de csak azért, hogy jobban tudjunk ott lenni, ahol ránk van bízva az élet.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda