„Honnan van János keresztsége?”
Egy alkalommal Jézus a templomba ment, és tanított. Közben odaléptek hozzá a főpapok meg a nép vénei, és megkérdezték: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat ehhez?”
Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha megfeleltek rá, megmondom nektek, milyen hatalommal teszek így. Honnan volt János keresztsége? A mennyből-e vagy az emberektől?” Azok tanakodni kezdtek egymás között:
„Ha azt mondjuk, a mennyből volt, azt feleli: »Hát akkor miért nem hittetek neki?« Ha pedig azt mondjuk: »Az emberektől, akkor meg félnünk kell a néptől, mert Jánost mindenki prófétának tartja.”
Ezért ezt a választ adták Jézusnak: „Nem tudjuk.”
„Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal teszek így” – felelte Jézus.
Máté Evangéliuma 21, 23-27
János keresztsége a megtérésnek a jele volt, de csak előképe volt a bűnbánatnak, amely eltörli a bűnöket és visszaadja a megszentelő kegyelmet.
Jézus a neki szegezett kérdésre kérdéssel válaszol. Előbb letisztázza, hogy úgy ahogyan Keresztelő Szent János hatalma Istentől való volt, ugyanúgy az Ő hatalma is Istentől való.
A Neki felállított kelepcébe az ellene szervezkedők estek, mert így könnyen nyitottá tudta hagyni a kérdést. Így sikerült tisztáznia, hogy nem csak Keresztelő János hatalma, hanem az Ő hatalma is Istentől származik, és nem szorul rá senki igazolására.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda