Abban az időben János (apostol) így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. 
Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.
Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben – azért, mert Krisztuséi vagytok –, bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül.
De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”
Márk Evangéliuma 9, 38-43.45.47-48
Társadalmunkban léteznek olyan személyek, akik nem tudják magukról, hogy már keresztények, nem tartoznak a hivatalos Egyházhoz, de viselkedésükkel, életmódjukkal keresztényként élnek. Már a második vatikáni zsinat is elismerte, hogy Isten nem tagadja meg az üdvösséget azoktól, akik legyőzhetetlen tudatlanságból nem ismerték meg Istent, és nem juttak el a hit megtapasztalására, de a maguk módján mindent megtesznek annak érdekében, hogy jó állampolgárként, a társadalom hasznos tagjaként éljenek.
Jézus egy egyszerű elvet alkalmaz azokra, akik önkéntelenül is Isten országát építik az életükben: aki nincs ellenünk, az velünk van. Ugyanakkor megismétli azt az alapgondolatot, hogy az üdvösség nem eget rengető, szembetűnő cselekedetektől függ, hanem egyszerű, de annál őszintébb, szeretetteljes tettektől.
De nemcsak az üdvösség elérése függ egyszerű tettektől, hanem a kárhozat is. Aki másokat életvitelével, magatartásával, erkölcstelenségével megbotránkoztat, az saját magát ítéli el az örök kárhozatra.
Amilyen könnyű üdvözülni, ugyanolyan könnyen el lehet kárhozni is. Pontosan ezért a keresztény mindig óvatosan kell viselkedjen, éljen, mert a kísértő, a társadalom könnyen eltérítheti az üdvösség biztos útjáról. Életünk e két állapot feszültségében telik el. Bár szívesebben üdvözülnénk, mindig éles pengeként ott táncol fejünk felett a kárhozat lehetősége. Jézus még a testi épségünket is alárendeli a saját üdvösségünknek. Az üdvösségünk fontosabb minden testi egészségnél, mert nem ez határozza meg az életünk végcélját, hanem inkább az, hogy mire használtuk fel testi egészségünket.
A keresztény tudatosan kell készüljön az üdvösségére, hiszen enélkül csak céltalanul él a világban. Minden tevékenységünket a saját üdvösségünk kellene meghatározza. Másképpen egy szép nap arra ébredhetünk, hogy úgy járunk, mint a tékozló fiú, aki mindenét elvesztette. De amint a példabeszédben is a végkifejlett pozitív volt, ugyanúgy a mi életünk is az örök boldogság elérésével végződhet.
A mennyországban nincsenek korlátolt helyek, már mindannyian örökösei vagyunk, csak az a kérdés, hogy életünk során ezt a lehetőséget erősítjük, vagy ezt gyengítjük. Az üdvösség mindenkinek szól, de csak azok jutnak el oda, akik mindent megtettek azért, hogy Isten fiainak hívják őket. Milyen változásra van szükségem, hogy közelebb kerüljek a mennyországhoz? Miről kell lemondjak, hogy cserébe elérjem az örök üdvösséget? Mennyire tudatos életemben az örök életre való felkészülés? Egyáltalán létezik-e tervem erre vonatkozóan.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda