Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: 
Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt?
Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát.
Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”
Márk Evangéliuma 3,22-30
A kijelentés, miszerint ,,ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul” (Mk 3, 26), mély filozófiai és teológiai tartalommal bír, amely több szempontból is értelmezhető.
Az önmaga ellen fordulás, vagyis a belső konfliktus és meghasonlás, egy szervezet, egy közösség vagy akár egy egyén esetében is destruktív erőkkel járhat. A sátán – mint az abszolút gonosz megtestesítője – példáján keresztül értelmezve, a belső harc és az önmaga elleni támadás olyan állapotot idéz elő, amely a fennmaradás lehetetlenségét jelzi. Az önpusztító viselkedés elkerülhetetlenül az elérendő célok megsemmisüléséhez vezet, legyen szó akár egyéni törekvésekről, akár kollektív célkitűzésekről.
A fenti gondolat számos vallási és filozófiai szövegben megjelenik, többek között a Bibliában is. A sátán önmaga elleni támadása és annak következményei különös hangsúlyt kapnak az Újszövetségben, ahol Jézus tanításai között találhatjuk meg ezt a gondolatot. Jézus szerint egy megosztott ház nem állhat meg, és egy belső konfliktussal küzdő királyság elkerülhetetlenül elbukik. Ezzel a tanítással arra világít rá, hogy a belső egység és harmónia nélkül bármilyen struktúra, legyen az spirituális vagy világi, végül is összeomlik.
A modern társadalmak és szervezetek esetében is gyakran tapasztalhatjuk a belső konfliktusok és az önpusztítás destruktív hatásait. Egy vállalaton belüli rivalizálás, egy ország politikai megosztottsága vagy egy közösség belső ellentétei mind-mind gyengítik az adott csoport egységét és működőképességét. Az önmaga ellen forduló erők hosszú távon olyan károkat okozhatnak, amelyek veszélyeztetik a fennmaradást és az előrehaladást.
Az a gondolat, hogy ,,ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul” (Mk 3, 26), egyetemes igazságot hordoz magában. A belső ellentétek, a meghasonlás és az önpusztítás minden esetben akadályozzák a stabilitást és a fejlődést. Ahhoz, hogy bármilyen szervezet, közösség vagy egyén fennmaradhasson és sikeresen működhessen, elengedhetetlen a belső egység és harmónia fenntartása.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda