Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek.
Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Lukács Evangéliuma 10,1-12.17-20
Elmélkedés: ,,Az aratnivaló sok, de a munkás kevés…”
Lk 10,2
Jézus akkor mondta tanítványainak, hogy a munkás kevés, amikor tanítványait kiküldi, hogy hirdessék Isten országát. Ezek a szavak mély igazságot hordoznak, nemcsak akkorra nézve, hanem ma is. Hiszen ma is sok a „terület”, ahol Isten szeretete, irgalma, igazsága még nem ért célba. Sok a szenvedés, a reménytelenség, az elhagyatottság — az „aratnivaló”, ami azt jelenti: ott van a lehetőség, hogy Isten országa kibontakozzon. De kevés, aki vállalja a küldetést.
Jézus nem azt mondja, hogy túl kevés a jó föld. Nem azt mondja, hogy kevés az esély. Hanem azt, hogy kevés a munkás. Ez nem vádlás — inkább fájdalmas felismerés és egyben felhívás: ,,Kérjétek hát az aratás Urát…” A megoldás nem az emberi erőlködésben van, hanem az imában, a kapcsolódásban Istenhez. Mert nem mi irányítjuk az aratást, hanem Ő az Úr. Nekünk kérnünk kell, nyitottnak lennünk és készen állnunk, hogy akár mi magunk váljunk a válasszá erre az imára.
Az „aratás” nem csupán egyházi vagy lelkipásztori feladat. Minden emberi kapcsolat, ahol meghallgatunk, reményt adunk, segítünk – lehet az aratás egy pillanata. Minden hűségesen végzett munka, minden tanúságtétel az igazságról, minden megbocsátás, szeretetből fakadó tett az Isten országát építi.
Ez az ige kérdéseket is felvet:
Ne féljünk attól, hogy kevesen vagyunk. Mert az aratás Ura hív és küld — és ha Ő küld, akkor Ő az, aki az erőt is megadja. Az Ő aratásába dolgozni nem teher, hanem kegyelem. Mert ott jelenik meg a legmélyebb emberi öröm: Isten eszköze lenni.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda