Abban az időben: Jézus elhagyta Tirusz vidékét, és Szidonon át a Galileai-tóhoz ment a Tízváros határába. 
Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő siketet, és kérték, tegye rá a kezét.
(Jézus) félrevonta őt a tömegből, a fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét.
Föltekintett az égre, fohászkodott és így szólt: „Effata, azaz: Nyílj meg!” Azon nyomban megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt.
Jézus megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és hangoztatták: „Csupa jót tett: A siketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!”
Márk Evangéliuma 7, 31-37
Jézus legtöbb csodája a gyógyításokkal kapcsolatos. Tírusz és Szidon vidékén pogány népek laktak, Jézus itteni tevékenységével már jelzi az evangélium egyetemességét. A süketnéma nem tudja önmagát képviselni, segítségre van szüksége. Jézus azonban félrehívja, és titokban gyógyítja meg. A gyógyítás is jelzés értékű, hiszen nem mindenkinek szól, hanem kimondottan azoknak, akik hisznek Benne.
Amikor a példabeszédeit magyarázza tanítványainak akkor Izajás prófétát idézi: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne fogjátok föl (Iz 6,9c). A példázatok paradigmája, hogy mindekihez szólnak, de nem mindenki érti meg őket.
Nem elég az értelem, hanem szükséges szív nyitottsága is. Bár a példabeszédek mindenki nyelvén hangzanak el, de nem mindenki tudja alkalmazni azokat. Csak azok értik meg, akik nemcsak meghallgatják, hanem gyakorlatba is tudják ültetni őket.
Ugyanakkor az evangéliumnak az a fontos üzenete , hogy gyakran a hátrányos helyzetű személyek nyitottabbak, készségesebbek az evangélium befogadására.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda