Abban az időben Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. 
Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok.
Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.”
Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Márk Evangéliuma 6, 7-13
Jézus missziós parancsa ma sem veszítette el érvényét. Mára már nem nagy missziós utakra kell gondolni, hanem a közvetlen környezetünkre. A missziós tér leszűkült.
Mindannyian arra kaptunk hivatást, hogy Krisztus követei legyünk a közösségeink, embertársaink számára. Keresztségünkből és bérmálásunkból kifolyólag mindannyian apostoli küldetést kaptunk. Ennek tudatában kell éljünk, cselekedjünk, vislekedjünk közösségeinkben.
Küldetésünk egy életre szól. Ma is figyelnünk kell Krisztus betlehemi igénytelenségére, hiszen a misszió hatékonysága nem a bevetett eszközöktől függ, hanem a hitünktől.
A hit hegyeket is képes megmozgatni. A hit olyan erőforrásokat szabadít fel számunkra, amelyek segítenek abban, hogy tanúságtételünk hiteles és hatékony legyen.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda