Az idén immár a 11-ik alkalommal rendezik meg Nagyboldogasszony ünnepének tájékán az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapot Erdély számos helységében, mely egy adott célért imádkozik és tesz lépéseket a Mária-Úton.
A Kolozs-dobokai kerületben augusztus 11-én, vasárnap került rá sor. A zarándoklat az évek során a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe is felkerült. Sajátos módon Kolozsvár és környéke számára is minden plébánia templomtól indultak zarándokcsoportok a plébánosok hirdetései és szervezése alapján, hogy együtt imádkozhassanak a zarándokúton a szülő-gyermek szeretet megújulásáért. A zarándoknap a Piarista templomban levő Könnyező Szűz Mária kegykép előtt a záró szentmisében csúcsosodott ki. Szűz Mária mindnyájunk égi édesanyja. Sokan fohászkodunk hozzá egyénileg, kérve az ő égi pártfogását és irányítását.
A zarándoknapot más térségekben Erdély más területein más napokra tervezvezték. A Gyulafehérvári Egyházmegyében lelki útravalóként az egységesen kiválasztott családi keresztút végzését ajánlották, valamint szorgalmazták a szülők által a gyermeik megáldását, a gyermekeknél pedig a szülőkért mondott imát valamint a családok megáldását. A megújulásért is imádkozhattunk. Aki bírta gyalogszerrel indulhatott plébániatemplomától, aki nem, az közszállítási eszközzel, személygépkocsival érkezhetett be a zarándokmisére. 
Mivel mindenki Isten gyermeke az idei zarándoklat mindenkire vonatkozott, mert így minden ember gyermek-szülő kapcsolatban van.
Kolozsról az indulást 7:30-kor terveztük. A római katolikus, Jézus Szentséges Szíve tiszteletére felszentelt templomban összegyűlt kicsi csapat a Lorettói litániával indította a napot, kérve Máriát, hogy oltalmazza lépteinket, majd a gyermek-szülő szeretetkapcsolatának megújulásáért fohászkodtunk. Együtt kértük a válasszokban Istent, hogy ,,Kísérje kegyesen utunkat.” 
Dimbes-dombos táj, illatozó színes virágokkal, zöldes-sárgás hol eleven, hol nap égette, száradó fűvel borított terület képe tárult elénk. A határban megkezdtük a családos keresztutat. Az úton ahány feszülettel találkoztunk annyiszor pihentünk meg egy-egy állomásnyira, s elgondolkoztunk Jézus értünk vállalt áldozatán, s példáján épülve igyekeztünk egyre teljesebbé tenni, gyógyítani, ápolni gyermek-szülő kapcsolatainkat. Megtanultuk, hogy jó az, ha a szeretet féltő, gondoskodó, másikkal törődő irgalmasságra törekszünk kapcsolatainkban. Arra figyelünk, ami felemel, ami türelmet ad, ami alázatosságra sarkall. Ebben Isten segítségét kérhetjük, mert vele ez is sikerül. Ő, ha kereszteket ad életünk során, akkor segítségét is nyújtja. Így válik az elfogadott kereszt az üdvösségünk útjává. Ezt nem egyedül kell hordozzuk, hanem másokkal közösen, sokszor a megbocsátó szeretetet gyakorolva, benne megtisztulva. A keresztény ember gyermek-szülő kapcsolatában nagyon fontos helyet foglal el a hit továbbadása. Minden keresztény szülőnek kötelessége törődni gyermekei lelkével, hogy ők is az üdvösség felé haladhassanak. Ezért a családban szánjunk időt egymásra, bármennyi kötelező vagy kötelezőnek vélt feladatunk is van. Jó, ha szeretetünk az élet minden területére kiterjed, de nem önző módon, viszontszeretetet várva helyette cserébe. Járjunk nyitott szívvel, hogy megérezhessük a másiknak mikor mire van szüksége. Keresztutunk egyik állomását a felújított karai református templomban végeztük. A faluból kiérkezve végtelen sárga napraforgó- és lefordult kukoricacsövű kukoricaföldek fogadtak a tűző napsütésben. Száraz, poros út húzódott közöttük. Dezmir következett töbnyire kék színben pompázó, rendezett házaival, friss vizet adó kedves lakóival. A falu szélén előbb a kicsi motornélküli, majd a nagy le és felszálló személyszállító repülőgépek jelentek meg. Az elénk táruló ház és tömbházerdők a soha nem nyugvó zajos városunkat, Kolozsvárt juttatták eszünkbe.
A falu szélén levő keresztnél a keresztút állomása azokra irányította figyelmünket, akik családban élnek ugyan, de úgy érzik, hogy velük nem törődik senki. A megannyi könnyet nem szégyelni, hanem felvállalni kell, mint olyan titkot, mely közelebb visz anyát, apát, gyermeket Istenhez, de egymáshoz is. Ebben nem az elgyengülés az érték, hanem mint Jézus eleséseiben is, az újra és újra felállás, mely nem önmagától, hanem az Atyába való belekapaszkodás hitéből és a belé vetett mély bizalomból, egymás megerősítő szeretetéből fakad. A szeretet hatalmas erő. A családban levő szeretet forrás, érték, ha a családtagok meríteni tudnak belőle. Legyen fontos a másik boldoggátevése, de ugyanakkor önmagunk helyes önértékelése, mert mindnyájan Isten szeretett, értékes gyermekei vagyunk.
Olyan gyermekek vagyunk mindnyájan, kiknek megvan a saját keresztjük, melyet családhoz, keresztény közösséghez tartozva felvállalunk, akkor is ha hátrányok származnak belőle, akkor is ha a világ nem ismeri el, vagy ha mások nem ezt a világnézetet vallják, vagy ha megvetés az osztályrészünk. Vegyünk példát Krisztusról, mert ő éppen keresztje által váltotta meg a világot. 

Értékeinket felvállalva másokért éljünk, haladva végső célunk, az üdvösség felé. Ez nem elmúlást jelent még akkor sem, ha halállal zárul e földi élet, mert utána már Jézus megalapozta nekünk az örök élet lehetőségét, a feltámadást az örök életre. Krisztus feltámadása diadalt aratott a halál felett. Szívünk, lelkünk örök életre vágyik, mert hiszünk Isten ígéreteinek, melyeket Jézus által adott hírül nekünk és teljesített be a megváltás műve által. Engedelmességével és végsőkig való kitartásával nyerte ezt el számunkra. Erre tanít példája által bennünket is. 

Fáradtan, de mégis boldogan értünk be a Piarista templomba, a Könnyező Szűz kegyképe elé, ahol már sokan a rózsafüzért imádkozták.
A zarándokmise olvasmányaiként a 19. vasárnap olvasmányait hallhattuk. Az evangéliumot (Jn 6, 41-51)-et, Czirják Ottó , a Szent Mihály plébánia segédlelkésze ismertette. 
Az utolsó vacsora képét hozta elénk, amikor tanítványainak kenyeret nyújt át. Ő az életét adja a kenyér által mindenkiért, aki e világban van. Minden szentmisében Krisztus önátadását jelenítjük meg. Az ő önátadása és feltámadása szerezte meg nekünk az örök életet. A szentleckére hivatkozva Szent Pált idézte az efezusi levélből: ,,Legyen távol túletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz.” (Ef 4, 31).
De nemcsak tiltást tartalmaz a levél, hanem útmutatást is, hogy milyenek legyünk: ,,egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban” (Ef 4, 32). A továbblépés lehetőségét mutatja meg a tanácsok által. Tanácsolta, hogy éljünk mi is önálló módon, másokért élve. Párhuzamba állította az ószövetségi olvasmányt a zarándoklattal, mert mint Illésnek nekünk is táplálkoznunk kellett a zarándoklat alatt, hogy erőre kaphassunk. Életet nyerünk, ha Krisztusra, az ő tanítására figyelünk. Életünk értelmét ő adja meg. Erőforrásunk ő, mely örök életre való átmenetelünket is elősegíti. 

Az eucharisztia liturgiája után a szentáldozás következett. A templomban több helyen is áldoztattak.
A befejező szertartásban Kovács Árpád bácsi plébános segítségével és előimádkozásával a szülők egybehangzóan ismételve az áldás szavait megáldották gyermekeiket, kezüket gyermekeik felé áldásra tárva. A templomban visszhangzottak a szülők együtt kimondott szavai: ,,Mennyei Atyánk! – Köszönjük neked gyermekünket… Áldd meg gyermekünket,… – hogy… – megtalálja hivatását,… – Téged örökké szeressen… s e földi élet után – az örök boldogságba jusson. Ámen”
Ezt követően Fábián László györgyfalvi plébános a gyermekek segítségére sietett, hogy imádkozzanak a szentmisében szüleikért. A gyermekek a györgyfalvi plébános által kimondott ima szavait ismételve, szüleik felé fordulva fohászkodtak a szülőkért: ,,Hálát adok neked szüleimért!… – Add, hogy szeressék egymást és bennünket. – Szánjanak időt családunkra. – … – Add, hogy példát mutassanak nekünk a jóban és tanítsanak bennünket… – Add, hogy most és öregségükben is szeressük őket! Ámen”
Jó volt hallani a szülők egybehangzó szavait és a gyermekek csengő hangját az imában és mégjobb volt az együtt imádkozás a feltett szándékokra. Sokak szemében könny csillant fel, mert Isten a szeretetben jelenvalóvá vált. Gyógyította, mélyítette, megerősítette a gyermek-szülő szeretetkapcsolatokat.
Az egész szentmise alatt Nagy Károly ferences testvér a hosszú sorokban kígyózó gyónók rendelkezésére állott, képviselve és közvetítve Jézust a gyóntatószékben.
A záró áldásban a főcelebráns Isten áldását kérte a jelenlevő családokra, hogy szeretet legyen bennük, legyenek buzgók az imádságban, viseljék egymás gondját, hogy egymás örömhírnökeivé válhassanak.
A szentmisén a zenei szolgálatot Geréd István kántor látta el és tette mélyebbé a szentmise áhítatát.
A templom elcsendesedett és lassan kiürült. A templom előtti felújított téren, a Mária-oszlop közelségében sokáig beszélgettek a zarándokok, mert jó nekünk itt lenni a szeretetben, Isten, Jézus, Mária társaságában.
Előkerültek a madárlátta, a zarándoklatról megmaradt csemegék és agapé vendégséggé alakultak egymás megkínálásával a meghitt beszélgetések.
Hiszem, látom, és tudom, hogy Kolozsvár és környékének templomaiban az emberek hite élő, szívükkel-lelkükkel az örök hazába vágynak, ahol Krisztus békéje tölti el majd a lelkeket. E részvétel a zarándoklaton hitünk földi feltámadása és a Mária-tiszteletünk megélése a Könnyező Szűzanya kegyképe előtt, de leginkább az ő égi pártfogásának kiesdése.
1Úton haladtunk, járva ki-ki saját útját. De lelkünk egybeforrt szülőként gyermekeinkkel, gyermekként szüleinkkel, de egymással is kik e zarándoklaton részt vettek, akár gyalog, akár más szállítási eszközzel, de beértek a Piarista templomba a záró szentmisére, sőt azokkal is akik jó szívvel imádkoztak távollétükben e zarándoklatért, hogy az Istennek tetszően zajlodjon. Deo gratias!
Kajántóról induló csapat egyik résztvevője:
Jó érzés volt felajánlani ezt az utat a szüleinkkel való kapcsolatunkért. Örvendek, hogy igent mondtam erre a lehetőségre. Valahogy más érzés volt ugyanazt az utat gyalog megtenni, mint amit nap mint nap autóval is megteszünk.
Úgy érzem ezalatt közelebb kerültem Máriához és jobban megismerhettem a hazavezető utat.
Bácsból 1Úton
Mielőtt elindultunk volna, a kisbácsi templomkertben – Kovács Árpád plébános vezetésével – a hívek és a zarándokok közösen elvégezték Márton Áron püspök gondolatai alapján a keresztutat. Azután a zarándokok átkelve a vasúti síneken elindultak a Hója erdőn keresztül gyalog a piarista templom felé.
Hét zarándok volt, akik közösen végezték a rózsafüzér imát. Minden tized után elmélkedés, megbeszélés és közös ének következett. Az elmélkedéseket Gál Hajnalka és Mózes Domokos olvasta fel Márton Áron gondolataiból a szülő-gyermek szeretetkapcsolatáról. Nagyon fontos a gyermek-szülő kapcsolatban a bizalom kiépítése, a meg nem szűnő szeretet, az őszinteség és a kölcsönös tisztelet megadása.
Aranyosi Ervin költő Tanácsok szülőknek című versében így ír: „Dicsérd meg gyermeked, legyél büszke rája,/ mert mikor így teszel, az őt inspirálja.” Közben megérkeztünk a Kolozsvár széléhez, a Törökvágáshoz, ahonnan folytattuk utunkat a piarista templomig. Itt este 7 órától szentmisén vettünk részt, melyet szintén erre a célra ajánlottunk fel.
Lőrincz Margit
Forrás: romkat.ro
Szerző és szerkesztő: Bíró Jolán-Ilona
Fotók: Bíró Ágnes-Tünde, kajántói, monostori és a bácsi csapat
