Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz:
Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.
Mit gondoltok? Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát.
Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!”, aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz.
Máté Evangéliuma 24, 42-51
A keresztény hagyományban nagyon fontos volt a virrasztás. Ez a gyakorlat ma inkább a gyásszal párosul. Az elhunyt hívek hozzátartozói a temetés előtt virrasztanak. Bár sokan nem tudatosan, de fontosnak tartják ezt a szokást. Az evangéliumban Jézus a virrasztást összekapcsolja a hűséggel.
A virrasztás gyakorlata emlékeztet bennünket Jézus második eljövetelére, valamint a földi élet mulandóságára. Mivel életünk ebből a szempontból bizonytalan, ezért a készülésnek konkrét eszköze a virrasztás. Az üdvtörténet nagy eseményei is csendben és éjszaka történtek.
Az éjszaka az Istennel való találkozás nagy lehetőségét rejti magában. A szerzetesek az indulatok megfékezésére, a negatív kísértések leküzdésére használták a virrasztást. A keresztény embert képessé teszi a lelki dolgok mélyebb befogadására, ugyanakkor integrálja a különböző vágyakat, szublimálja a nemiséget.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda