> Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk! - Imalánc.ro
 
1. szeptember, 2023Igehirdetések Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak.

Isten-es-ember-talalkozasa-oromteli

   A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szűzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!”

   Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!”
Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!

                                                                                                 Máté Evangéliuma 25,1-13

   A tíz szűz közül nem tudjuk, melyik volt a mennyasszony, vagy hogy ki volt a mennyasszony. Az Énekek Éneke könyvben szereplő lakodalmi képet a rabbik Isten és az ő népe közti kapcsolatra alakalmazták. A tanítványoknak az öt okos szűzhöz hasonlóan kell várniuk Uruk megérkezésére. Nem a megérkezés időpontja a fontos, hanem az állandó készenlét. Az Úr megengedheti magának, hogy előzetes bejelentés nélkül érkezzen meg. Istennek ez a kiváltsága állandó nyugtalanságra ad okot. Csak az ostoba szűzek, vagy ostoba szolgák nem számítanak Uruk érkezésével.

   Isten a meglepetések Ura, mert akkor érkezik meg, amikor jónak látja. Ő már előre ismeri virrasztó szolgáit. Akik Őt várják nem csalódnak. Főleg az adventi időszakban a liturgia ismétlődő motívuma az Úr érkezése. Advent Isten eljövetelére való várakozás időszaka. Az Egyház már időben figyelmeztett: “Örvendjetek mindig az Úrban, ismét mondom: örvendjetek, mert az Úr immár közel van hozzánk!” Szent Pál az örömet összekapcsolta az Úr érkezésével.

   Ennek az érkezésnek csak a bölcs tanítványok örvendenek, mert lelküket a jócselekedetek olajával töltötték meg. Az ostobák viszont szomorúak, mert tévesen azt gondolják, hogy az Úr azért jön, hogy mindent számonkérjen. Isten viszont szeretetből indul el, és szeretetből akar az emberrel találkozni.

Ft. Ráduly István Zsolt, Torda