24. december, 2020Igehirdetések Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

   Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minékünk szolgájának, Dávidnak családjából.

   Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk; szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.

   Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje.”

                                                    Lukács Evangéliuma 1, 67-79

   Mária hálaéneke után Zakariás dicsérete jelenti az áttörést az ó- és újszövetség között. Zakariás először Istent dicséri, mert felkelő napja által (Jézus által) tett nagy dolgokat. Nemcsak Erzsébetet töltötte el a Szentlélek, hanem a férjét is. Isten cselekedeteit dicséri, hogy majd végül feltárja Fia révén művelt új csodáit.

   A megmentőt, szabdítót katonai felhanggal mutatja be, ez a leírás majd átvált egy békésebb, meghittebb képre. Jézus nem egy felszabadító hadvezér, hanem a béke követe. Nem katonai érdemeket akar szerezni, hanem Isten országát csalja be a bűntől megsebzett emberek lelkébe. Ez a messiási értelemben vett uralkodás.

   A választott népnek tett ígéret témája újra előkerül. Keresztelő Szent Jánost előfutárként mutatja be. A békességet új témaként mutatja be. Isten sajátos módon juttatja győzelemre békességét. Ez nem a fegyverek letétele, a háborúk megszűnése, hanem az ellenség szeretete.

   A harcias felfogást megváltoztatja, és egy békés, szelíd istenképet fogalmaz meg. Isten nem akar senkit sem lehengerelni a hatalmával, hanem a szíveket akarja megnyerni országa ügyének.

   Zakariás Isten nagy tetteit mutatja be, amelyek néha kerülő utakon, emberi bonyodalmakon ívelnek át egy új élet kezdetéhez. Ennek az új életnek a legmarkánsabb személyisége Keresztelő, aki nemcsak próféta, hanem előfutár, úttörő.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…