Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?”
Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?” Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!”
Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?”
Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága.
Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
János Evangéliuma 21,20-25
Az apostolok egy kivételével vértanúként haltak meg. Ez a szakasz egy olyan hagyományra építi fel szövegét, amely az Emberfia eljöveteléről szól, mielőtt Jézus nemzedékéből mindenki meghalt volna. A Szeretett tanítvány is később meghal, de nem vértanúként, hanem száműzöttként. A maradni kifejezést több értelemben használták, de egyik jelentése, hogy a tanítványok új kapcsolatba kerülnek az Atyával. A közösségben tévesen úgy értelmezték Jézus szavait, hogy János apostol nem fog meghalni, ez olyan értelemben igaz, hogy megmarad a közösség emlékezetében, és követendő példaként állítják a közösség elé. A jánosi hagyomány szavahihetőségét, tanúságát az evangéliumon belül ugyanazokkal a szavakkal fejezi ki, mint Jézus evangéliumának hitelességét. A közösségben szájhagyományként élt János apostol megmaradása, valamint az a tény, hogy evangéliuma megfelel a jézusi tanításnak.
Az evangélium végén összefoglalja a leírtak hitelességét, és a hagyomány eredetiségét. János apostol írásaiban a saját nyelvezetén keresztül fogalmazta meg a történeti Krisztus és a hit Krisztusa közti kapcsolatot. Számára Jézus az abszolút szeretetet testesítette meg.
Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom