> Szent Joakim és Szent Anna a Boldogságos Szűz Mária szülei - Imalánc.ro
 
26. július, 2022Igehirdetések Szent Joakim és Szent Anna a Boldogságos Szűz Mária szülei bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: „Boldog a ti szemetek, mert lát, és a ti fületek, mert hall!

Bizony, mondom nektek: sok próféta és igaz kívánta látni, amit ti láttok, – és nem láthatta; kívánta hallani, amit ti hallotok, – és nem hallotta.”

   Máté Evangéliuma 13,16-17

   Jézus nagyszülei már előrehaladott korban voltak, amikor megtudták, hogy gyermekük lesz. Isten az ő esetükben is elvette azt a szégyent, amely a gyermektelenséggel együtt járt. Isten akkor lépet be az életükbe, amikor már semmilyen esélyük sem volt a gyermek-áldásra. Isten meglátta életükben a nagylelkűséget és az emberszeretetet. Szent Anna és Szent Joachim amikor látták, hogy örökös nélkül maradtak vagyonukat három részre osztották.

   A vagyonuk nagy részét a Templomnak adták, a második részét a szegényeknek, és a harmadik részt megtartották öregségükre, hogy legyen miből megéljenek. Náluk Isten mindig az első helyen állt. Utánna következett a többi. Életpéldájukkal a szerénységre és a szerető figyelmességre tanítanak minket. Nem adták át magukat a beletörődésnek, hanem Isten dolgaival fogalkoztak. Isten azzal jutalmazta meg bölcsességüket, hogy a világ legszebb lányával ajándékozta meg őket.

   Szerénységükkel felkészítették a Boldogságos Szűz Anyát arra a hivatásra, amelyet Isten szánt neki. Olyan példát adtak lányuknak, amely segítette őt hivatásának betöltésére. Ma is gyakran a nagyszülőkre hárul az unokák felnevelése, oktatása. Mivel a szülők külföldön dolgoznak, ezért a nagyszülőkre hárul az unoka gondozása. Egy ilyen félárva világban ma is szükség van mély hitű, Istenbe bízó nagyszülőkre, akik Istenhez vezetik félárva unokáikat.

   Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom