A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: 
»Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.« Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.
Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér.
Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.”
János Evangéliuma 6, 44-51
Jézus állandóan az Atya vonzásában élt. Ez a vonzás azonban nem kizárólagos, hiszen ránk is vonatkozik. Az Atya vonzásának köszönhető, hogy Jézushoz közeledhetünk. A meghívás elfogadásának köszönhetően nemcsak Jézussal ismerkedhetünk meg, hanem részesedünk örök életében.
Az Atya figyelmes hallgatása eredményezi a hit ébredését. Ez a hit képesít minket az örök élet befogadására. Ezt növeli bennünk Krisztus igéjének gyakorlatba ültetése.
Ezt a hitet táplálja Krisztus teste, amely felülmúl minden más eledelt. Jézus a manna és Oltáriszentség párhuzama által fejti ki egyedi szerepét. A pusztában vándorló nép ideig óráig élvezhette a mannát, de nem táplálta a lelket is.
Az előző csak a testet táplálta, a következő a lelkünket is. Ebből a párhuzamból értjük meg, hogy mekkora a különbség a manna és az Oltáriszentség között. A manna azonban Krisztus testének előképévé változott.
Krisztus az Atyától leereszkedő égi kenyér. Nélküle lelkileg már halottak volnánk. Számunkra Krisztus az élet kenyere, aki Az üdvösségünket akarja. Mindent megtesz annak érdekében, hogy az megvalósulhasson.
Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom