Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? 
Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”
Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is.
Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Márk Evangéliuma 4,21-25
Isten országában más mércével mérnek mint a földön. Jézus gyakran figyelmezteti hallgatóit hogy ne csak az értelmükkel, hanem a szívükkel is figyeljenek.
A lámpás szerepéből kifolyólag azért van, hogy világítson. Isten nekünk is azért adott képességeket, tehetséget, hogy azokat használjuk.
Jézus talentumról szóló példabeszédében külön kitér erre a kérdésre. Talán így érthetőbb lesz az a zárómondat, amelyet a példabeszédének a végén használ. Aki kamatoztatja talentumait, annak százszoros lesz a lelki haszna.
Képességeinket Istentől kaptuk kölcsönbe, a mi feladatunk ezeket fejleszteni, tökéletesíteni. Aki fejleszti képességeit, nemcsak önmagának okoz örömet, hanem annak a közösségnek is amelyhez tartozik.
Isten nem vár el többet tőlünk annál, mint amire képesek vagyunk, de viszont mindig elvárja, hogy megtegyünk mindent ami tőlünk telik.
Mindenkinek személyre szabott küldetést szánt, ezért kötelességünk ezt felfedezni, és azt a képességeink szerint teljesíteni.
Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom