28. november, 2021Publicisztika Sebestyén Péter – Felejteni jó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A tevenyakbőr nagyon erős. Szorosan tartja a testrészt. Annyira szorosan, hogy szorít. Ha fejre teszik, valósággal szétfeszíti. Főleg ha egy kicsit még szárad is a napon.

A kirgizeknél az elfogott ellenséges harcosok fejét leborotválták, és frissen nyúzott tevenyakbőrt (siri*) húztak rá. A bőr, mint egy tapasz, pillanatok alatt ráragadt, az úszósapkához hasonlóan. Az illetőt nyakkalodába zárták, majd elvitték jó messze a közösségtől, lakott területen kívülre, a puszta mezőre és otthagyták. Étel, víz nélkül koplalt, és az egyre zsugorodó, száradó tevebőr abroncsként szorította a fejét. Ám haja hamarosan nőni kezdett, és néha befúródott a nyers tevebőrbe, majd visszahajlott, visszanőtt a fejbőrbe, így még szörnyűbb szenvedést okozva. Kezdve azzal, hogy ítélőképessége teljesen megzavarodott. A törzs tagjai az ötödik napon megnézték az áldozatot, életben van-e még a fogoly. Ha legalább egy megmaradt, azt megetették, megitatták, megszabadították kalodájától, talpra segítették, hogy visszanyerje erejét. Ő volt a mankurt. Ő már nem tudta sem a nevét, sem a nyelvét, sem a nemzetiségét. Nem emlékezett gyermekkorára, apjára, anyjára, egyszóval már azt sem tudta, hogy ő emberi lény. Csak, mint a kutya, kenyéradó gazdáját ismerte, a rábízott feladatot vakbuzgón elvégezte, lehetett idomítani. Ez a rabszolga többet ért tíz rendes szolgánál.

Valami ilyesmi történik ma. A médián, a fejvesztett gyorsasággal ránk zúduló információzuhatagon keresztül lassan a mi agyunkat is mossák. Sőt azt érzékeljük, mintha tudatos kampány, propaganda célpontjai lennénk.

Hogy felejtsünk. A krónikus memóriazavar, a szisztematikus szellemi leépülésünk lenne a cél. Ne gondolkozz, ne kérdezz, ne vacillálj, hogy ez jó vagy nem, igaz vagy hazug. Hisz csak azt „ehetjük”, amit elénk adnak. Képben-szóban, hírek és tudományos információk látszata mögött.

Az evangéliumnak itt helye nincs. Az van, amit mi adunk neked, s az legyen elég, megbízható. Mintha egy tudományos-fantasztikus regényből, egy szcifi filmből léptünk volna elő valósággá. Ne gondolkodj, mert bélyeget kapsz a homlokodra.

De már emberi méltóságod sincs. Csak a fogyasztó tömeg arctalan része vagy, kinek a pénzére van szükség. Ne emlékezz múltadra, kultúrádra. Felejtsd el hitbeli, nemzeti karakteredet, anyanyelvedet. Felejtsd el, kikhez tartozol, hol az otthonod, te csak tedd, amit sugallunk.

Ne énekelj, ne imádkozz, csak úgy táncolj, ahogy mi zenélünk. Mi majd helyettesítjük a szépet csicsással, giccsel, az ütődött sztárok majd influenszerként megmondják, miben higgy, hogyan élj.

Mi majd adunk a múltad helyébe ígéretes fejlődést, kényelmet, csevegős, foto shopos, műanyagos, bankkártyás civilizációt, amely minden igényedet kielégíti.

Ne higyj a régi könyvtáraknak, az évezredes bölcsességeknek, a Kinyilatkoztatásnak. Adunk mi jobbat helyette. Nyugodtan lehetsz megalkuvó, nyugodtan hidd magad kisistennek, nyugodtan keverjed az identitásaidat, a vallásaidat, váltogassad a hazádat, a hitedet, akárcsak a zoknidat.

Ahogy neked tetszik, s ahogy mi felkínáljuk, mint lehetőséget. Ki kell gombolni az inget, mert igen szolidan begombolkoztál. Engedd el magad. Ne gyökerezz meg sehol, légy világpolgár. S mindenütt vegyülj el, hígulj fel a nagyvárosi, arctalan katyvaszba. Így könnyebb lesz elbánni veled. A herkentyűkön keresztül úgyis tudjuk hol vagy, mit csinálsz, mik a vágyaid, hol tankolsz.

Az igazságot, életed célját ne keresd a Szentírásban, az Egyház közösségben. Mi majd adunk leszárított ár üdvösséget, itt helyben, a földi falanszterben. Ha meg elmélyülni akarsz egy témában, ne kérdezd meg őseidet, a lelkiélet nagymestereit, a benned lakó Istent, mi majd küldünk egy linket.

Annyira érzékeny leszel mindenre, hogy alig várod, hogy beoltsanak. Hogy egy új életre kiképezzenek. Annyira megszokod az újat, hogy már nem vágyódsz a régire. Már a sejtjeid is kicserélődnek. Átállsz majd erre a mélabús, zombi, bambulós ábrázatra. És az sem fog zavarni, ha mosolyodat teljesen benőtte a szőr… Azt fogod hinni: ilyen a kedély.

De még nincs veszve minden. Nem késő lerántani ezt a műskalpot. Azt hiszem, van még bennünk annyi Lélek-jelenlét. Még van annyi saját erőnk.

Rorate, coeli, desuper! Jöjj Uram, onnan felülről, az egekből! Harmatozd ránk Igazságodat! Frissítsd emlékezetünket, hogy ne felejtsük el szeretetedet. Hisz ajándékaid is Téged igazolnak. Ne engedd, hogy bármi is elhomályosítsa Jelenlétedet!

*v.ö. Csingiz Ajtmatov: Az évszázadnál hosszabb ez a nap c. regénye