> Sebestyén Péter – Cetlik szüretre - Imalánc.ro
 
6. szeptember, 2023Publicisztika Sebestyén Péter – Cetlik szüretre bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  •  Heidelbergben van a világ legnagyobb boroshordója. 220.000 literes. Sajnos, ma üres. Parkeo, egy 18-ik századi udvari bohóc (szobra) áll őrt fölötte, aki nagyon bírta az alkoholt, annyira, hogy egyetlen pohár vízbe belehalt.

Fontos, hogy kiszabadítsuk magunkat saját korlátainkból.

  •  A három világhatalom közül úgy tűnik kettő egyezségre fog jutni, a harmadik hoppon marad.
  • Addig nincs gond, míg a kínaiak Velencébe járnak nászútra.
  • 1945 után a nemzetközi szerződések mindössze 23%-át tartották be…
  •  Csizmadia inas a barátjának:
    – Képzeld, holnap vizsgázok.
    – S mi lesz, szóbeli?
    – Dehogy.
    – Hát mi, írásbeli?
    – Dehogyis, lábbeli!!!
  • Régen is voltak hülyék, csak valahogyan nem voltak olyan magabiztosak…
    A falusi ember a hetvenes években még sokat dolgozott kis haszonért, ma már (a városi is) keveset akar dolgozni, nagy nyereségért.
    Gazsi dicsekszik házszenteléskor:
    – Plííbányos úr, nézze meg, milyen szípen tud káromkodni a kicsi purdé!
    – Fiam, ez nem szép dolog. Miért nem tanítod inkább imádkozni?
    – Jaajj, Plííbányos úúr, ahhoz még kicsikee!!!
  • A liberálisoknak nagyon tetszik a demokrácia, csak a választásokat utálják.
  • Ma egy katona felszerelése kiképzés nélkül kb. 10 ezer euró. Egy drón kb. 800 EUR.
    A rendőrök úgy elhajtották a tüntetőket, mint a magzatvizet a bába…
  • Két nagy démon van a kultúra működésében, két pólus, ami között meg kell találni az egyensúlyt: egyik a mindent megsemmisítő felejtés, a másik a mindent elfedő emlékezés. B.M.
  • A mai világ szépségversenyeinek győztesei nagyjából anorexiás csontkollekció… Nem tisztelet a transz-kivételeknek…
  • Megnéztem egy balettet, mindenki lábujjhegyen táncolt. Nem lett volna jobb magasabb embereket alkalmazni?…
  • Sokan köpnek abba a kútba, amiből másnap inniuk kell…
  • Fiatal legény az apjának:
    -Édesapám, mi lennem, ha visszaadnám a sok verést, amit tőled kaptam?
    -Fiam, azt nem kölcsön adtam…
  • A mi falunk olyan kicsike, hogy ha nyáron jön egy turista, valaki el kell menjen otthonról…
  • A részeges klienshez megérkezik a sherry-szállítmány. Iszogatnak, beszélgetnek, és a végén a szállító megkérdezi:
    – Levigyük a pincébe a szállítmányt?
    – Ó, hagyják csak, tegyék le, majd én leviszem…
    – Dehogyis, természetesen levisszük! Hiszen ön az egyik legjobb vevőnk….Ön és az Egyesült Államok!:DDD (Monty Python)
  • Állandóan csak pakolja a bőröndjét, de esze ágában sincs indulni. Belesimul a nagy átlagba s játssza a menőt. Miközben egy senki…
  • Az imént mondta el a néma a süketnek, hogy a vak látta a bénát szaladni…
  • Rócsild néni, meddig tart a háború?
    – Már nem sokáig, lelkem.
    –Honnan tetszik tudni?
    –A fiam nem ad több hitelt…
  • A mai mobilozós, energiaitalos, „playstationos és nintendo gameboy-os” fiatal „Tik-Tok értelmiségi” számára az élet egyre csak buli buli hátán. Vajon az internetet akkor használja tanulásra, mint amikor én a home office-t kamionozásra…? khm. khm.
  • Ha rossz közérzetre panaszkodsz, valójában a lelkiismereted rossz.
  • A hajókötelet csak húzni lehet, tolni nem.
  • A szú nagyobb károkat tud tenni a bútorban, mint egy nukleáris fegyver.
  • Kulabácsi nagyot mondott, mint amikor a bolha arrébb akarná tolni a zongorát.
  • Fontos, hogy kiszabadítsuk magunkat saját korlátainkból.
  • Úgy szétnyomta, mint nagyanyó a poloskát.
  • Az orosz azt is tagadja, amije van, a nyugat azzal dicsekszik, amije nincs…
  • Rázza, mint foxi a lábtörlőt…
  • A civilizáció nem állt meg Hegyeshalomnál. Sőt, attól keletre is kibírt vagy ezer évet…
  • Ahhoz már túl nagy a probléma, hogy kisded arcvesztéssel kihátrálj belőle…
  • Muszáj megjavulnom: ez a kánikulai hőség ráébresztett, hogy a pokolban nem bírnám ki…
  • Bár csak a főnök ment el szabadságra, de az egész cég kipihente magát…
  • A nyugdíjas tanároknak érdemes visszamenniük, dolgozni: csak ők tudják beüzemelni a fatüzelésű kályhákat…
  • Az elektromos áram a legpimaszabb céda: életed végéig fizeted, de csak egyszer érhetsz hozzá…
  • Ha megnyerem a lottót, senkinek nem árulom el. De lesznek jelek: pl. ötösre állítom a fűtőtestet…
  • Ha így megy tovább, jobban fogunk élni, mint pár év múlva…
  • A hit a múltra épül, a remény a jövőre. A kettő közti töréspont pedig a szeretet pillanata. (S.J.)
  • A létminimum a bűnösség állapota, a létmaximum az életszentség. Egyiket sem lehet pénzzel megváltani, vagy mérni, nemhogy számszerűsíteni…
  • Ha Istent szeretjük, attól még vele nem vagyunk kvittek…
  • Ma a kifordított lelkű emberek kiteregetik szégyellnivalóikat is, mert a közvéleményt istennek tekintik. Ezért aztán még sérültebbek és kiégettek lesznek.
  • Nem lehet úgy szeretni „eredményesen”, hogy egy darabig szeretünk, s aztán abbahagyjuk. A szeretetet nem lehet abbahagyni. Ahogy az életet sem. Isten az örök élet és szeretet forrása.