11. november, 2020Igehirdetések No comments

   Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe.

   Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.”

   Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”

                                   Lukács Evangéliuma 17, 11-19

   Jézus valószínű kitérőt tett a lepratelepre, mert másképpen nem talákozhatott volna ezekkel a betegekkel. A leprásokat egy jól elkülönített helyen tartották, amelyet magas falakkal vették körbe. A lepra a tisztátalanság egyik kategóriája volt. Aki velük érintkezett, azt tisztátalannak tartották. Addig nem mehetett vissza a közösségbe, amíg nem állapították a tisztulását, illetve egészségi állapotát.

   A tíz leprás közül a hit szempontjából csak az idegen gyógyult meg. A többiek valószínű nagy örömükbe hazamentek rokonaikhoz, átadták magukat a gyógyulás felett érzett önfeledt örömüknek.

   Életünk egyik szomorú tapasztalata, hogy kevesen értik a meghálálás, megköszönés művészetét. Pedig nagy segítséget nyújtana, úgy testileg, mint lelkileg. A hálás személy más szemszögből közelíti meg az élet eseményeit. Az élet apró örömeinek is tud örülni. Látó ember, aki nem a nagyzolásban, dorbézolásban, szészélyeinek a kielégítésében keresi a boldogságát, hanem a hétköznapok apró történéseiben, megmozdulásaiban. Nem nagyravágyó, hanem meg tud elégedni a kevéssel, beéri azzal, amit Istentől kegyelemként kap, tud befogadni, elfogadni és örvendeni. Egyszerű életkörülményei sem zavarják, hanem megtalálja annak az Istentől kapott helyzetnek a szebbik, jobbik oldalát. Ismerős a pozitív és a negatív látásmód közti különbség példája: a derűlátó ember a félig tele poharat szemléli, a borúlátó pedig csak az üres felét látja. Ugyanígy sokan megvárják, hogy beteljék a pohár, és addig tartják, amíg a kezük megfájdul, mások könnyen kitöltik, és újratöltik.

   Isten megadja a derűlátás legvégső értelmét és tartalmát. Vele együtt a legszomorúbb napunk is boldogabb lesz.

Ráduly István Zsolt, Kőhalom

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…