7. június, 2020Publicisztika No comments

   Ha felnyitjuk a prédikációs könyveket, hogy inspirálódjunk belőlük (amire nagy szüksége van minden papnak), a Szentháromság vasárnapról szóló prédikációkban, szinte mindegyik szerzőnél, a három megszokott példa közül az egyik biztosan szerepel: egyenlő-szögű háromszög, háromlevelű lóhere, Szent Ágoston által említett gyermek, aki a tengerparton azzal bíbelődik, hogy egy kagylóval egy kis gödörbe merítse a tengert. Ezeken a példákon keresztül próbálják megértetni a hívekkel a Szentháromság érthetetlen titkát. Mint látni fogjuk, ez az erőltetett próbálkozás nem mindenkit érdekel.

   A tenger létezik!

   Azért mondom ezt el, mert gyermekkoromban, az én szülőfalumban az idősek (visszafelé számolva a harmadik generációnak mondják őket) soha sem láttak tengert, kivéve azokat, akik megjárták Amerikát Brazíliát vagy Fiumét…Horthy admirális alatt, Tianon előtt…

   De évente egyszer, valamikor a nyár kezdetén, az emberek mégis hallottak valamit a tengerről. Akkor még nem volt televízió, ezért semmiképpen sem értették meg, mit is jelent az, amikor egy gyermek egy kagylóval egy gödörbe akarja meríteni a tengert.

   Úgy száz évvel ezelőtt, az én szülőfalumban (annak idején is modernnek számított) az emberek csak kevés iskolai ismeretekkel rendelkeztek. Akkor az iskola nem volt kötelező, tehát a „tájékozatlanságot” az iskolán kívül is el lehetett sajátítani. Az egyenlő szögű háromszöget, az ácsmesteren kívül aligha értette valaki. De minden házban volt egy egyenlő háromszögű motolla, amire a fonóasszonyok a kenderből sodort spárgát göngyölték, amit később gomolyagba tároltak.

   A faluban az emberek értettek a lovakhoz, tehenekhez, különféle háziállatokhoz, földműveléshez, lóhere és lucerna termesztéséhez, bor- és pálinkakészítéshez, és néhány gyógynövényhez, no meg a szegezéshez mindenki…

   Ezért évente legalább egyszer ők is szerencsések voltak, amikor jólesően hallgatták, hogy a pap az ő világukról is szól néhány szót, ugyanis a háromlevelű lóherét és három egyforma szöget említette, aminek alkatát a pap igyekezett a szószékről szenvedélyesen megmagyarázni.

   Mindez Szentháromság vasárnapján történt, a lehetetlennek tűnő misztérium vasárnapján, miután a pap az egyenlőszögű háromszög teóriáját már mélyen taglalta. Az emberek az egyenlő háromszögű motolla hasonlatát jobban megértették volna, de ahhoz a pap nem értett. A legtöbben a háromszöget három szegnek értették.

   De itt még nem ért véget a pap érvelése, mert a prédikáció végén, Szent Ágoston nyomán, mindig elmesélte annak a szimpatikus gyermeknek a történetét, aki egy kis kagylóval egy kis gödörbe akarta meríteni a tengert, nem gondolván arra, hogy az emberek azt sem tudták, mi is az a bizonyos kagyló?

   Ezekkel kapcsolatban emlékszem arra, hogy egy alkalommal Náni (Anna) néni, az én nagyanyám, aki ezt a történetet már legalább nyolcvanszor hallotta, méltatlankodva jött haza a miséről. Azon zsörtölődött, hogy az a gyerek, ott a tenger partján még most sem unta meg az ő játékát, hiszen annyi év után már rég felnőtt kellene hogy legyen, és az efféle játék helyett komolyabb dolgokkal kellene foglalkoznia, nem pedig valahol pancsolni. Azt a lóherét pedig már rég le kellett volna kaszálni. És az a bizonyos három szeget is már rég be kellett volna verni egy deszkába, nem pedig rozsdázni hagyni.

   Nagyanyám nagyon vallásos volt és számára a korai mise volt érvényes, mondván, hogy a templomba soha sem lehet elég korán menni, de ottmaradt a második misén is, mert az volt a meggyőződése, hogy a templomból nem szabad hamar hazasietni, főleg olyan nagy ünnepen, mint a Szentháromság vasárnapja. Így aztán, vagy negyven éven át, évente kétszer hallott a háromlevelű lóheréről, arról a bizonyos háromszögről és a gyermek játékáról.

   És mivel nagyanyám nagyon vallásos volt, annyira megedződött a türelme, hogy megengedte a papjának, hogy mindezeket évente elismételje, ott a falu templomában, annál is inkább, mert majdnem egy fél évszázadon át a faluban ugyanaz a pap szolgált. De a végén, annyi ismétlés után, a lóheréről, háromszögről és a játszadozó gyerekről hallott dolgok már bosszantották őt.

   Egészen nyugodtnak érezte magát, amikor a lyukas harisnyákat stoppolva a térdén tartott stoppoló kuglicskával, énekelte a latin nyelvű sváb vecsernye énekeit: Gloria Patri et FilioMagnificat anima mea Dominum.… Adorémus, in aeternum…latin szövegeit. A sicut erat in principio helyett, sicut erat in Prinziengert mondott, mert azt a családot ismerte.

   Meg svábul is énekelt: Grosser Gott, wir loben Dich… Csak gótbetűs német imakönyve volt, csatos, ami valahol ma is megvan..!

    Aztán még magyarul is: Ó, áldott szíz Anya, mennyi szíp Róza… Róza ugyanis több volt a faluban, mint rózsa, mert a sváboknál a mályva, a muskátli dívott meg a leander, amivel nem kellett sokat bíbelődni.

    Nagyanyám, és nemcsak ő, a magyar énekeket is megtanulta, mert egy napon a papja az egyik német misén valami érdekes dolgot hirdetett ki magyarul, amire az emberek idegesen kapták fel a fejüket, amit nagyanyám nem értett meg száz százalékosan. Ezért érdeklődött, és a papja, azon a bizonyos mise után, a templomkertben, svábul mondta el neki, hogy ezután, itt nálunk a templomban az Isten csak magyarul tud.

   Hát akkor énekelünk magyarul, gondolta ő, annál is inkább, mert a latint sem értette…

   Hát nagyanyám ily módon, dicsérte a Szentháromságot, ami valószínű tetszett az Istennek, még akkor is, ha a latin és magyar szavakat hibásan ejtette ki. Nagyanyám ugyanis felismerte a dolgok értelmét, anélkül, hogy az iskola padjait sokat koptatta volna. És mert kevés iskolája volt, tudományosan képtelen volt felemelkedni a magasságos mennyben üllő Szentháromság trónjáig. Ezért nem volt más-mit tennie, mint azt, hogy a magasságos Szentháromságot lehozta a stoppoló kuglit tartó térde szintjéig. Mintha megértette volna azt, amit Pierre Teilhard de Chardin mondott: Isten nem engedi magát ésszel megfogni, de engedi magát újra és újra felfedezni

   Nagyanyámnak ez sikerült, mert a Szentháromság imádásából többet sejtett meg, mint a háromszög, lóhere és a játszadozó gyermek példája által feltálalt, erőltetett érvelések nyomán, bárki.

   Jézus elmarasztalja az okoskodókat, de megérteti magát az egyszerű (tudatlan) emberekkel. Az Isten logikája így működik.

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…